Blog

KAPTÁRosok, sikersztorik, háttértörténetek, változások, történések és mindenféle más, amiről azt gondoljuk, hogy érdemes veletek megosztani.

8 ÉVESEK LETTÜNK! 🥳

Most, hogy április 20-án 8 évesek lettünk, és ebben a helyzetben nem tudunk összegyűlni és megünnepelni, gondoltam mesélek egy kicsit az elejéről, a történetünkről, a hogyanalakultról.  TOVÁBB

Kiégési szindróma ellen szedjen KAPTÁRt!

Tudod, hogy miért hívják magyarul plázának azt, amit az angol a ’mall’ szóval fejez ki? Azért, mert Magyarország első mall-ja a Duna Pláza volt, a név pedig utóbb az egész műfajra ráragadt. Nem ez volt az egyetlen ilyen eset. Az angol ’coworking office’ kifejezés például csupán az együttdolgozásra, a közös térben végzett munkára utal. Magyarországon mégis inkább a ’közösségi iroda’ kifejezés terjedt el a műfaj megnevezéseként. A dologról ez esetben is az egyik első fecske tehet… TOVÁBB

Non-stop produktivitás a KAPTÁRban

„Maratonisták vagyunk mi is!”, mondja Dani az egyik közösségi ebédnél, amikor Dóriról, a KAPTÁR alapítójáról kiderül, hogy már 9-szer(!) futott maratont, legutóbb épp Münchenben. Dani coming outjára többen felkapják a fejüket: a kaptárosok sok mindent tudnak egymásról, de arról sejtelmük sem volt, hogy az általa vezetett kreatív ügynökség tagjai mind hosszútávfutók… TOVÁBB

A TAPAS, ami összetapaszt

Második alkalommal indítottunk gasztronómiai kísérleteket a KAPTÁR közösségi konyhájában. Mi adta az ötletet? Először is enni mindenki szeret. Másodszor pedig vétek lenne kihagyni annyi országból, sőt kontinensről származó receptet, amit első kézből tanítanak meg nekünk a közösségi tagjaink. TOVÁBB

Az Amigos a Gyerekekért első igazi otthona

Az AMIGOS A GYEREKEKÉRT egy egyetemistákból álló jótékonysági szervezet. Céljuk, hogy a súlyosan beteg gyerekek napjait szebbé tegyék a nyelvtanuláson, mint hasznos eszközön keresztül, de a kézműveskedés, a játék és a barátkozás sem maradhat el a mindennapokból. TOVÁBB

Kiállításmegnyitó / Évfordulós parti

Nálunk mindig van ok az ünneplésre! Mikor grönlandi közösségi tagunk, Jesper Kunuk Egede megkezdte fotó kiállítását, arra gondoltunk miért is ne tarthatnánk kiállítás megnyitót és évfordulós ünnepséget egyszerre? TOVÁBB

FUN Factory – Ghána által inspirálva

Akármikor azt mondtam valakinek, hogy Ghánából származom, annyira izgatottan kiáltottak fel, “Óóóóó Ghánaaaaa”, és aztán a következő másodpercekben fülsüketítő csend követte. Szerencsésebb napokon a nemzeti labdarúgó csapatunkról kérdeznek, és arról, hogy kijutottak-e a világkupára idén, és ilyenkor azt tudom nekik mondani, hogy ‘Nem’, és kifejezhetem, hogy ez mennyire szomorú, tekintettel arra a tényre, hogy mi voltunk az egyetlen afrikai ország, amely 2010-ben a negyeddöntőig jutott. TOVÁBB