Gyakori kérdések

Az 50 leggyakrabban feltett kérdés és válasz, szolgáltatásonként és témánként rendezve, ha jobb szereted magadnak megtalálni a választ, mint megkérdezni azt.

Koronavírus GYIK

Nyitva vagytok a jelenlegi helyzetben?

Természetesen folyamatosan figyeljük a helyzetet és a vonatkozó szabályozások változását, de amíg a hatóságok nem hoznak olyan rendeletet, amely kötelez bennünket, hogy átmenetileg zárjunk be, vagy saját magunk nem döntünk erről, addig a szükséges intézkedések meghozatala és követése mellett nyitva vagyunk a megszokott időben, minden hétköznap 8:00-20:00 között.

Milyen óvintézkedések vannak most nálatok érvényben?

Első és legfontosabb, hogy folyamatosan takarítjuk és fertőtlenítjük minden terünket,  a munkafelületeket, eszközöket, padlókat továbbá mindenhol elérhetőek a szükséges kéz- és felületfertőtlenítők is.

A KAPTÁRban tartózkodóktól, egymás biztonsága érdekében, azt kérjük, hogy:

  • Érkezéskor MINDIG moss kezet, és használd a térben kikészített fertőtlenítő spray-ket, törlőkendőket!
  • Ha épp nem a munkaállomásodnál dolgozol, a közösségi terekben, konyhában, mosdókban kérünk, hogy viseld a maszkod (ha nincs, szívesen adunk)!
  • Lehetőleg próbálj meg egy-másfél méteres távolságot tartani másoktól.
  • Tüsszentés, köhögés után moss kezet, mielőtt bármihez nyúlnál a térben, vagy a konyhában

Ne feledd, hogy a maszkkal elsősorban nem magunkat, hanem egymást védjük! Nekünk az a legfontosabb, hogy biztonságban tudj dolgozni, és hogy vigyázzunk egymás egészségére. Ha mégis otthon felejtetted volna a saját maszkodat, szívesen adunk másikat ingyenesen.

Tárgyalót lehet nálatok foglalni?

Igen, továbbra is tudsz hozzánk megbeszéléseket szervezni. Tárgyalóinkat minden alkalom előtt és után is fertőtlenítjük. Érkezéskor arra kérünk, hogy moss kezet, illetve, ha kijössz a tárgyalóból, viselj maszkot, amíg a térben mozogsz. Ez a tárgyalókon belül természetesen nem kötelező, a saját döntésedre bízzuk.

Még soha nem voltam nálatok. Ebben az esetben is jöhetek?

Persze! De tőled is ugyanazt kérjük, mint a tagjainktól. Ha tüneteid vannak (lázas vagy, köhögsz, stb.), akkor kérünk, hogy maradj otthon. Ha jól érzed magad, akkor pedig szeretettel várunk félnapi-, napijegyekkel, vagy akár új tagként.

COWORKING

Mit jelent a coworking?

A coworking tulajdonképpen egy olyan munkakörnyezetet jelent, amely ötvözi egy kávézó, egy jól felszerelt iroda és az otthoni környezet pozitívumait, miközben egy inspiráló és változatos közösségben dolgozhatsz, ahol új kapcsolatokat építhetsz egy jó kávé, vagy egy ebéd mellett. Nemcsak szabadúszóknak és induló vállalkozásoknak lehet jó lehetőség, hanem akár azoknak a nagyobb cégeknek is, akik szorgalmazzák a változatos munkakörnyezetet csapataik számára, mert lehetőséget látnak benne.

Jobb alternatívát jelent, mint egy tradicionális iroda?

Coworking irodából dolgozni messze költséghatékonyabb, mint irodát bérelni, így többet tudsz a vállalkozásodra fordítani. Az infrastruktúrát (közösségi terek, közös konyha, skype szobák és tárgyalók rövid hívásokhoz, wifi, stb.) készen kapod, és tagként hozzáférsz az állandóan változó és izgalmas network-höz is (zárt facebook csoport, Slack Community csatorna, intranetes felület, belsős hírlevél), amely új és hasznos szakmai kapcsolatokat, új, potenciális ügyfeleket hozhat számodra.

Hogyan válhatok közösségi taggá?

Bármely, a honlapunkon szereplő bérlet megvásárlásával közösségi taggá válsz. Változatos bérletkonstrukcióink közül biztosan megtalálod a számodra optimálisat. Ha bizonytalan vagy, kérd kollégáink segítségét e-mailben, telefonon, vagy személyesen.

Ezen kívül létezik egy intranet felületünk, amelyet a honlapon keresztül érsz el Itt egy regisztrációt követően jelezheted bérletvásárlási szándékodat. A csapatunk értesítést kap róla, és felvesszük veled a kapcsolatot.

Fontos, hogy a Céghelyszolgáltatás, Levelezési-címszolgáltatás, félnapi- és napijegyek megvásárlásával még nem válsz közösségi taggá, az csupán a bérletekre vonatkozik (Közösségi Tagság, Flexie K-s bérletek, Flexie havijegyek, Fixie- és Co-fixie havijegyek).

Mi a különbség a FLEXIE és a FIXIE bérletek között?

A FLEXIE bérletekkel (4K, 8K, 13K, havijegy, 24/7 havijegy) a közös tereken túl munkára elsősorban a földszinti coworking terünket tudod használni. Ez egy nyitott terület, tele pultos, asztalos, kanapés munkaállomásokkal, amelyeket érkezési sorrendben lehet elfoglalni. Nincs bérelt, fix hely, bárki mellé ülhetsz, és akár mindennap máshova. Hot desk-ként is ismerős lehet a neve.

Ha a földszinti teret túl zajosnak, vagy zsúfoltnak találod, az emeleten található FIXIE terünket az aktív bérlettel rendelkező FLEXIE tagok Fókusz szobaként használhatják. A még szabad munkaállomásokat – ahova leülhetsz dolgozni- külön táblával jelöltük, és a recepción kapott kódkártyával tudsz belépni az egyébként kódos beléptető rendszerrel védett területre.

A FIXIE- és CO-FIXIE bérletek ezzel szemben a zárt FIXIE munkatérben kiválasztott dedikált munkaállomásokat jelentenek. Itt saját helyed, saját asztalod van, amit tetszés szerint rendezhetsz, díszíthetsz akár, és ahol minden holmidat biztonságban ott tudod hagyni éjszakára is. Közös tér, de kódos beléptető rendszerrel védett, ahova csak a KAPTÁR csapata, a FIXIE tagok és azon FLEXIE bérlettel rendelkező személyek tudnak belépni (ők csupán nyitvatartási időben), akiket előzetesen a csapatunk jóváhagyott.

Mit jelent a K-s bérlet? Miben más, mint egy sima havijegy?

A K-s bérletek annyiban különböznek a sima havijegytől, hogy ezeket megváltva adott számú “KAPTÁR napot” (4, 8, 13) kapsz, amit a megváltástól számított 30 nap alatt tudsz felhasználni nyitvatartási időben. A rendelkezésedre álló napokat a megadott időintervallumon belül úgy használod fel, ahogy számodra a legideálisabb.

Ha pedig a napjaid még a bérlet lejárta előtt elfogynának, vagy rögtön új bérletet tudsz kezdeni, vagy választhatsz kedvezményes, kiegészítő napijegyeket. Csekkold le, hogy melyik típusnál mekkora kedvezményre vagy jogosult.

Miért újul meg automatikusan a bérletem?

A KAPTÁRban a coworking és közösségi tagság bérletek 30 naponta automatikusan megújulnak. Ennek a kényelmén túl (hogy nem kell újra és újra nyilatkoznod a bérleted megújításáról) van egy praktikus, sőt inkább jogi oka is: ha szerződés szerint nem újítanánk meg veled a bérletet automatikusan, akkor minden hónapban újra kellene szerződjünk, ami a 100 tagú közösségünkben embertelen adminisztrációs feladatot jelentene. Természetesen a bérleted bármikor lemondhatod vagy felfügggesztheted csak jelezd a csapatnak egy e-mailben. A lemondást/felfüggesztést mi is emailben erősítjük meg. Ha nem kapsz ilyen értesítőt, azt azonnal jelezd nekünk!

Mit foglal magába a KAPTÁR tagság?

Közösségi tagként biztosítjuk számodra az infrastruktúrát (közösségi terek, konyha, wifi, skype szobák és tárgyalók rövid hívásokhoz, vagy megbeszélésekhez), részt vehetsz a belsős programokon, és hozzáférhetsz a network-höz (zárt facebook csoport, intranet, Slack közösségi csatorna, belsős hírlevelek, stb.). Új kapcsolatokat építhetsz ki, ráadásul belsős tagként minden egyéb kiegészítő szolgáltatást is jelentős tagi kedvezménnyel biztosítunk neked (tárgyalók, nyomtatás, kávé, céghelyszolgáltatás, stb.).

Milyen típusú programokon vehetek részt tagként?

Örömmel látunk minden szerdán, 12:30-kor a közösségi ebédre, amely remek alkalom arra, hogy új emberekkel ismerkedj meg, és kapcsolatokat építs ki. Emellett mindig van valami izgalmas a tarsolyunkban; akár egy külsős szakmai program, egy közös főzés, vagy egy jó péntek esti borozás képében. Ráadásul közösségi tagként te is tudsz programötleteket javasolni, vagy összetormbitálni másokat a zárt facebook csatornán.

A közelgő eseményekről a belsős hírlevélben, vagy a térben kirakott plakátok segítségével mindig időben küldünk tájékoztatást, hogy semmiről se maradj le.

Mit értetek Közösségi Tagság alatt?

Az Alap Közösségi Tagság egy teljes hónapra vonatkozik, és azoknak ajánljuk, akiknek megvan a saját irodai környezetük akár más irodában, akár otthon, viszont szívesen csatlakoznának a KAPTÁR közösségéhez, a programokat is beleértve. Az Alap tagsággal ráadásul jogosult vagy azokra a kedvezményekre, amelyek egy közösségi tagnak járnak (olcsóbb tárgyalóhasználat, székhelyszolgáltatás, stb.).

Ha egy hónapban egy napra szívesen be is ülnél hozzánk dolgozni amellett, hogy a közösségi életben részt tudsz venni, válaszd az 1K-s csomagot. Az, hogy melyik nap használod fel, abszolút tetszőlegesen választható. A részletekért kattints!

Nem vagyok tag. Használhatom a teret?

Félnapi, vagy napijegyeinkkel ugyanúgy használhatod a teret, mint aktív bérlettel rendelkező tagjaink, ha inkább ad-hoc módon lenne szükséged egy belvárosi helyszínre, ahol produktívan tudsz dolgozni. Természetesen tárgyalókat tagságtól függetlenül bármikor tudsz bérelni és használni nálunk.

Időpontot kell foglalnom egy körbevezetésre, vagy beugorhatok csak úgy?

Nem szükséges időpontot foglalnod, ugorj be hozzánk nyugodtan bármely hétköznap 8:00-20:00 között, és örömmel körbevezetünk.

Kell-e előre foglalnom munkaállomást?

Nem szükséges előre bejelentkezned, nyugodtan nézz be hozzánk bármely hétköznap 8:00-20:00 között, a helyek elfoglalása a coworking térben érkezési sorrendben történik. A KAPTÁRban ráadásul mindig találsz egy segítőkész kollégát, aki körbevezet, és örömmel válaszol a felmerülő kérdéseidre.

Mivel foglalkoznak a tagok, akik itt dolgoznak?

A közösség folyton változó összetételű, ettől is válik annyira sokszínűvé és izgalmassá. Itt mindig találsz valakit, akitől segítséget kérhetsz valamilyen szakmai kérdésben, vagy akivel egy jót kávézhatsz. Találsz nálunk grafikusokat, web designereket, fotósokat, könyvelőket, fordítókat, software fejlesztőket, jogászt, szövegírót és még sok, más területről érkező szakembert.

Hogyan történik a szerződés megkötése?

Ha eldöntötted, hogy melyik bérlet-konstrukcióval kezdenéd meg a tagságod, a szerződést személyesen kötjük meg (ha ez problémába ütközik, akkor végső megoldásként e-mailben is tudjuk intézni az adminisztrációs részt). Ezt követően kiállítjuk az első havidíjról a számlát, majd hozzáférést adunk a KISI ajtónyitó applikációhoz, a belsős csatornáinkhoz (hírlevél, Slack community, zárt facebook csoport közösségi tagoknak)  és életbe lépnek a tagi kedvezmények (tárgyalófoglalás, nyomtatás, kávébérletek). A bérleteink minden hónap végén automatikusan megújulnak , így amennyiben nem váltasz másik csomagra, a szerződés az első harminc nap leteltét követően is érvényben marad mindaddig, amíg nem kéred a szolgáltatás leállítását.

Amennyiben a bérlet megújítása mellett maradsz, újraszerződni nem szükséges, – hacsak nem váltasz egy másik típusú csomagra -, mivel ahogy ÁSZF-ünkben is olvasható a 2.7-es pont alatt, a bérlet mellett ilyen esetben a szerződés is automatikusan létrejön.

Mi vonatkozik a szerződés felmondására?

Bérleteink harminc napig érvényesek és automatikusan megújulnak, azonban erről a lejárat előtt hat nappal emlékeztetőt küldünk neked, így még időben tudod jelezni amennyiben váltanál vagy le szeretnéd mondani.
Kivételt képez ez alól a FIXIE, CO-FIXIE és a Céghelyszolgáltatás konstrukciók, mivel ezek kaució-köteles szolgáltatások. Ezeknél harminc napos a felmondási idő. Bővebb információt  az ÁSZF-ben találsz.

Közösségi tagként használhatom a tárgyalókat?

Ha csak egy rövid telefonhíváshoz, vagy egy skype meetinghez keresel egy helyet, ahová elvonulhatsz, akkor maximum egy óra hosszát ingyen használhatod bármely, épp szabad tárgyalónkat. Fontos, hogy figyelj az időre, hiszen lehet, hogy mások is épp egy felszabaduló helyre várnak.

Ha egy vagy több ügyfelet fogadnál, akkor pedig a tagoknak járó kedvezményes áron veheted igénybe a szolgáltatást. Az árakkal kapcsolatban ezen az oldalon tudsz bővebben tájékozódni.

Van bármilyen extra költség, amit a tagság nem tartalmaz?

A teljes irodai infrastruktúra és az Internet használata a tagság részét képezi, ezen felül a hosszabb idejű tárgyalóhasználat, a nyomtatás, a kávézás, a irattároló- vagy raktárbérlés mind kiegészítő szolgáltatásnak minősül, ezek díjait nem tartalmazza a bérlet, viszont kedvezménnyel veheted igénybe. A rendszeres kiegészítőket minden hónapban előre számlázzuk, a változó felhasználásokat (kávé, nyomtatás) pedig havi összesítést követően adjuk hozzá a számládhoz.
Ezen kívül egyes szolgáltatások – FIXIE, CO-FIXIE, Céghelyszolgáltatás – kaució kötelesek, erről bővebben az ÁSZF-ből tájékozódhatsz, amely kaució, ha nincs ellenkező ok, felmondás esetén természetesen visszajár.

Van nálatok minimális elköteleződési idő?

Tagi bérletek esetében egy hónap, de ha nem váltjuk be a hozzánk fűzött reményeidet, a megkezdéstől számított öt napon belül még felmondhatod a szerződésed, mi pedig időarányosan visszatérítjük az árát .

Tudtok külföldi tag esetén ÁFA mentes számlát adni?

Mivel a szolgáltatás, illetve a teljesítés helye Magyarországon található, a hazai ÁFA törvények vonatkoznak rá, vagyis az itt érvényes ÁFA kulcsokkal kell felszámolnunk az ÁFA-t, így nem áll módunkban anélkül kiállítani számlát.

Maradhatok és dolgozhatok a térben nyitvatartási időn túl is?

Lehetőséged van korlátlan hozzáférést biztosító bérlettípust is választani, amennyiben az időbeosztásod eltér a megszokottól. 😊 Ha saját asztalra vágysz, válaszd FIXIE, vagy CO-FIXIE csomagjainkat, ha pedig szívesebben ülsz mindig máshol, és más mellett, 24/7-es FLEXIE bérletünkkel záróra után is tiéd a hely.

ÉLET A TÉRBEN

Fogadhatok ügyfeleket a térben?

Ha ügyfelet fogadsz a térben egy gyors megbeszélés erejéig, húsz percig ingyenesen teheted ezt meg, ha azonban ennél hosszabb időről lenne szó, akkor válaszd Vendégjegyünket, amely két órás időkeretet biztosít számotokra, nyitvatartási időn (8:00-20:00) belül. Természetesen ha nyugalmasabb helyre van igényetek, bármikor tudsz kedvezményes tagi áron tárgyalót foglalni a megbeszéléshez.

FIXIE bérlet esetén pedig ügyfeledet napi maximum két óra hosszáig az asztalodhoz ültetheted ingyenesen.

Meglátogathat egy barátom, miközben az irodában dolgozom?

Nyugodtan fogadj ismerőst, barátot a térben, húsz percig ingyenes. Ha ennél hosszabban szeretnétek együtt tölteni az időt, vagy akár egymás mellett dolgozni, akkor válasszátok félnapi-, vagy napijegyeinket.

TÁRGYALÓK

Hogyan tudok tárgyalót foglalni, ha tag vagyok?

Bármikor írj nekünk, hívj bennünket, vagy csak gyere oda hozzánk napközben egyeztetni. Ha inkább magad intéznéd, akkor pedig kényelmesen megteheted a belső tagi felületen,a tárgyalófoglalás funkciónál.

Hogyan tudok tárgyalót foglalni, ha nem vagyok tag?

Bármely hétköznap 8:00-20:00 elérhetőek vagyunk telefonon, e-mailben, vagy ha a közelünkben jársz, személyesen is. Ezen felül honlapunkon eléred a tárgyalófoglalási felületünket, ahol magad intézheted a foglalást gyorsan és egyszerűen.

Mit foglal magába a tárgyaló óradíja?

Jó, ha tudod, hogy tárgyalóink jórészt üvegfalakkal rendelkeznek, de elfüggönyözhetőek, hangszigeteltek és mindegyikben találsz whiteboard táblát a jegyzeteléshez (filceket mi adunk hozzá). Classic S2, Classic M és Classic L névre hallgató termeinkben falra szerelt kijelzőkkel, HDMI csatlakozással prezentációk megtartására is van lehetőség, a többi tárgyalóban – előzetes egyeztetés alapján – asztali monitort, XL-es tárgyalónkhoz pedig HD projektort is biztosítunk számodra. Minden foglalás esetén készítünk be a terembe citromos, friss vizet, igény esetén külön flipchart táblát.

A gyors és stabil wifi használata ugyanúgy az ár részét képezi, nem számítunk fel érte külön díjat.

Mi az, amit nem tartalmaz az ár?

A kávé/tea fogyasztás, a nyomtatás és a catering extra kiegészítőnek számít. A konkrét árakkal kapcsolatban, csomagjainkról és kedvezményeinkről e-mailben, vagy telefonon tudsz érdeklődni .

Tovább lenne szükségem a tárgyalóra, mint terveztem. Mi a teendő?

Ebben az esetben az épp ügyeletben lévő kollégával tudsz egyeztetni, hogy a teremre van-e már más foglalás az adott sávban. Ha nincs, akkor minden további megkezdett fél órát hozzá számolunk a végösszeghez.

Mik a foglalás lemondásának feltételei?

Foglalásod lemondására a foglalt időpont előtt minimum egy héttel van lehetőség, egyéb esetben az összeg kiszámlázásra kerül, azzal, hogy az természetesen egy későbbi időpontban felhasználható. Amennyiben egy adott héten belüli időpontra foglalsz, úgy annak díjmentes lemondására a foglalást követő 12 órában van lehetőséged.

Tudok nálatok workshopot tartani?

Workshopokhoz válaszd az XL névre hallgató tágas, tárgyalóasztalt körbeülve 12-16 fő számára, széksoros elrendezésben pedig 22-25 fő részére kényelmes és ideális tárgyaló termünket. A minimum foglalási idő 4 óra.

A terem légkondicionált, flipchart és whiteboard táblákkal felszerelt, igény esetén pedig HD projektort is biztosítunk hozzá. Az árakat, kedvezményeket megtaláljátok a honlapon vagy rendezvénysorozatok esetén kérjetek egyedi ajánlatot mennyiségi kedvezményekhez.

Fontos információ, hogy a terem egy régi, kedves partnerünk irodaházában található a Révay utca 10. szám alatt, egészen pontosan 50 méterre a KAPTÁRtól.

SZÉKHELYSZOLGÁLTATÁS

Mit jelent és mit foglal magába a Levelezésicím-szolgáltatás?

Ha a székhelyedet nem szeretnéd megváltoztatni, de a lakhelyed miatt praktikus lenne ha a belvárosban vehetnéd át a leveleid/küldeményeid, ha szeretnéd, hogy egy profi csapat kezelje a bejövő postádat, ha nem akarsz aggódni, hogy az érkező csomagodat biztosan átveszi valaki, ha szeretnél ügyfeleidnek presztízs-értékű címet megadni, ha szeretnél küldeményeidről 120 percen belül értesítést kapni és a logódat a világ egyik legjobb közösségi irodájának ajtaján látni, akkor válaszd a KAPTÁR levelezési cím szolgáltatását.

Miben különbözik ettől a Céghelyszolgáltatás?

Ha új vagy meglévő cégednek keresel megbízható, bejelentett, belvárosi székhelyet, akkor pedig a KAPTÁR céghely szolgáltatását javasoljuk. Nálunk egy profi csapat kezeli a bejövő postádat, minden küldeményről azonnal értesítünk, többé sosem kell aggódnod, hogy az érkező csomagodat átveszi valaki. Sőt, a szolgáltatás keretében este 18.00 és 20.00 óra között használhatod az irodateret valamint kapsz egy dedikált, zárható iratszekrényt és havi egy óra tárgyaló használatot.

A havidíjon kívül van-e egyéb költség, amiről tudnom kell?

Fontos információ, hogy céghely- és levelezésicím-szolgáltatásunk kéthavi kaució köteles, ahogy az ÁSZF-ünkben is olvasható. Ha a szerződés felmondásra kerül, úgy előzetes egyeztetés esetén az utolsó két havidíj akár a kaució összegéből is fizethető. Mivel a levelezési cím, vagy a székhely átjelentése időbe telik, ezáltal  tudjuk biztosítani a zökkenőmentes szolgáltatást az átállás időszakában is. Amennyiben nem élnél ezzel a megoldással, úgy az időben történő szerződés felmondás esetén (30 nappal a következő havidíj kiállítását megelőzően) a kauciót visszatérítjük.

Szeretném a cégemet nálatok tudni. Mit kell tudnom a szerződéskötés folyamatáról?

Ha eldöntötted, hogy melyik szolgáltatásunkat vennéd inkább igénybe (fentebb olvashatod a részleteket a Levelezésicím-szolgáltatás és a Céghelyszolgáltatás kapcsán), egyeztessünk időpontot e-mailben vagy telefonon egy személyes találkozóra. Kérünk, hogy készülj a következő dokumentumokkal: aláírási címpéldány másolata, cégkivonat másolata.

A helyszínen aláírjuk a szerződést és a postai meghatalmazást, amely a leveleid átvételéhez szükséges. Ha személyesen nem tudod megoldani, kérlek jelezd, és e-mailben elküldjük a szükséges dokumentumokat.
Ha megtörtént az aláírás, kiállítjuk az első havi számlát a szolgáltatási díjról és a kéthavi kaucióról. Ezen díj megfizetését követően lép érvénybe a szerződésed, és csak ezt követően tudjuk rendelkezésedre bocsátani a Székhely Befogadó Nyilatkozatot. Amennyiben kényelmesebbnek érzed, ügyvédeddel közvetlenül is tudjuk intézni a folyamatot.

INFRASTRUKTÚRA

Milyen gyors az internet?

50 MB/s felett van a fel- és letöltési sebesség.

Rendelkeztek parkolási lehetőséggel?

Az utcafronton és a környező utcákban tudsz parkolni napközben. Külön megállapodást nem kötöttünk egyetlen parkolóházzal sem, de jó szívvel ajánljuk a Care Opera Parkolóházat, amely a Zichy Jenő utcában található, és csupán néhány percnyi séta a KAPTÁRtól.

Hozhatom a kutyámat?

Örömmel látjuk négylábú kedvenced a térben, amennyiben szobatiszta, és jól kijön ismeretlenekkel. Készülj fel, hogy garantáltan körberajongjuk! 😊

Telefonálhatok a térben?

Amennyiben másokat nem zavarsz vele, és téged sem zavarnak a téged körülvevő emberek vagy az alapzaj, nyugodtan bonyolítsd hívásaidat a térben. Ha mégsem érzed komfortosnak, rendelkezésedre állnak a skype szobáink, és az éppen szabad tárgyalóink.

Lehet nálatok nyomtatni, scannelni?

Minden épületünkben található nyomtató fekete-fehér, vagy színes nyomtatásokhoz, amihez csatlakozni is tudsz a gépeddel. A legnagyobb elérhető méret A/4, ha ennél nagyobb méretben szeretnél nyomtatni, kérdezd kollégáinkat a közelben található szolgáltatók kapcsán.

Míg a scannelés ingyenes, a nyomtatásért oldalanként számolunk fel díjat, tagjainknak jelentős kedvezménnyel. Ha gyakran nyomtatnál, választhatod havi korlátlan nyomtatási csomagunkat.

Tudok nálatok monitort bérelni?

Természetesen tudsz, méghozzá ingyenesen. Mivel meghatározott számú monitorral rendelkezünk, ezért érdemes minél előbb lecsapni rájuk a délelőtt folyamán, nehogy lemaradj. 🙂

Milyen egyéb eszközöket tudtok biztosítani, ha a sajátomat otthon felejtettem?

Rendelkezünk többféle telefontöltővel, valamint Macbook töltőkkel, ha otthon felejtetted a géped tápkábelét. Ha nem Macbookod van, akkor is érdemes érdeklődnöd, mert lehet, hogy épp akad nálunk olyan, amire épp szükséged van. Ezen kívül HDMI, VGA kábeleket, a hozzájuk tartozó átalakítókat, illetve egereket és billentyűzeteket is kölcsön tudunk adni.

Mivel minden eszközből meghatározott mennyiséget tudunk rendelkezésre bocsátani, arra kérünk, hogy ha már nincs az adott eszközre szükséged, add le a recepción, hogy másnak is tudjunk segíteni vele.