A KAPTÁR Sikersztorik mai vendége Barcza Zsófi, a Syntesia Medical Communications alapítója és a KAPTÁR egyik őslakosa. Zsófi orvosi szakszövegek írásával foglalkozik – jellemzően szakmai közönségnek: orvosoknak, gyógyszerészeknek. Köszi, hogy elfogadtad a meghívást, Zsófi, honnan indult ez az egész? Hogyan találtál rá erre a piaci résre?
A három szó, ami engem a legjobban jellemez, az a tudomány, nyelvek és a zene.
Szerencsére nagyon jó gimibe jártam és amikor a pályaválasztásra került a sor, akkor úgy álltam előtte, hogy tulajdonképpen bármelyik utat választhatom. Végül az orvosi pálya mellett döntöttem, mert nyelvekkel és zenével így is tudtam foglalkozni az egyetem mellett. Sokan mondták, hogy “mennyire szép dolog, ha egy orvos hobbiból a művészetekkel is foglalkozik”, csak mint később kiderült, nekem “túl” fontosak voltak ezek a hobbik. Bár az orvosin volt jó néhány olyan tárgy, amik tényleg nagyon szerettem, végül a másik két vonal az egyetem végére már túl dominánssá vált.
Miután lediplomáztam, elkezdtem szakfordító-tolmácsnak tanulni, ami 2 év…
Bocsáss meg, hogy a szavadba vágok, de ha jól értem, akkor neked van egy orvosi diplomád, konkrétan praktizálhatnál is…
Igen, praktizáltam is. Dolgoztam orvosként 3 évig. Azt szoktam mondani, hogy a diploma utáni 3 évbe belesűrítettem legalább 8 évet (nevet). Csináltam a szakfordító-tolmácsképzőt (2 év), csináltam egy háziorvosi szakvizsgát, ami 3 év orvosi munka volt. Mellette másodállásban dolgoztam a sürgősségin. Ja, meg idegenvezettem is. Azt már korábban az egyetem alatt is elkezdtem.
Wow, ez azért derék… említetted, hogy az egyetem végére túl dominánssá vált a 2 másik vonal – ezen a ponton te már tudtad, hogy nem lesz hosszú az orvosi karriered?
Sejtettem. Amikor lediplomáztam, akkor már sejtettem, de biztosra akartam menni, hogy nem akarok orvosként dolgozni és nem akartam, hogy később megbánhassam, mondván, hogy “mi lett volna ha…” vagy “ez meg az biztos tetszett volna, én meg ki sem próbáltam…”. Nagyon sok minden tetszett, de amikor a másik oldalon egy szerelem van, akkor könnyű dönteni.
Nekem semmi problémát nem okozott otthagyni az orvosi pályát, kisétáltam a szakvizsgáról, és soha többet nem praktizáltam.
Nem semmi. Én tuti nem bírnám így… bennem egy ilyen helyzetben biztos, hogy ott lenne az érzés, hogy “de akkor igazából most elvesztegettem 6 évet az életemből” – még akkor is, ha az orvostudománnyal töltött évek sosem lesz elvesztegetett idő.
Hát itt jön a képbe, amit most csinálok. A szakfordító képzés után – igazából már közben is, elkezdtem fordítani, tolmácsolni. Aztán az egyik ilyen munka annyira jól sikerült, hogy lavinaszerűen elkezdtek jönni a megkeresések különböző ügyfelektől és rájöttem, hogy létezik ilyen, hogy orvosi szakszöveg-alkotás (“medical writing”). Erről nem is tudtam, hogy létezik – pedig akkor már csináltam, mégsem tudtam, hogy létezik…
Már csináltam fél éve, amikor megkérdeztem a mentoromat, hogy “figyelj, szerinted én hívhatom magam medical writernek?” és akkor mondta, hogy “de hát Zsófi… ezt csinálod már fél éve… persze, miről beszélünk!?” (nevet)
Pár éve azért csinálod már ezt. Mi volt az a pillanat, amire igazán büszke vagy? Ami szerinted a szakmai teljesítményed jelenlegi csúcsa?
Most 2 hete volt egy ilyen pillanatom. Egy gyógyszercég felkért, hogy írjak egy tudományos közleményt egy nemzetközi folyóiratba és ez egy elég nagy falat volt. Úgy éreztem közben, hogy most tényleg minden tudásomra, tapasztalatomra, intuíciómra, mindenre szükség volt. Amikor kész lett, úgy éreztem, hogy ha nem lenne mögötte minden, ami az elmúlt években történt velem, akkor ezt nem tudtam volna megírni. Nehéz volt, kihívás volt, nagyon, de úgy érzem, hogy szakmailag ez az eddigi pályám csúcsa.
Köszi az interjút Zsófi! Zárásképp mit javasolnál azoknak az embereknek, akik egy hasonlóan jól tervezhető, biztonságos pályán vannak, mint amilyenen te is voltál, viszont nagyon sok álmuk van, amikbe “nem mernek” belefogni.
Azt szoktam mondani, hogy “szerencsére nem vagy fa, hogy ne tudj arrébb menni.” Szeretném kiemelni az elején, hogy én nagyon szeretem a kockázatot – engem ez éltet, egy bizonyos szempontból, másik oldalról viszont, ha valamiről észreveszem, hogy félek tőle, akkor már csak azért is nekimegyek. A félelem egy totál megfoghatatlan dolog – az anyagi biztonság meg a hasonló “kézzel fogható” érvek elfogadhatók, de azt, hogy a félelem megakadályozzon bármiben is, azt nem szoktam tolerálni.
Minden egy döntéssel kezdődik. Ha az ember meghoz egy döntést és tartja is magát hozzá, akkor egyszer csak elkezd beállni egy pályára minden. Azt tanácsolnám a hasonló helyzetben lévőknek, hogy köteleződjenek el egy döntés mellett, a többi pedig magától megtörténik. Mikor még csak fordítottam és tolmácsoltam, sokszor úgy voltam vele, hogy “Úristen, mi lesz? Hol fogok dolgozni? Meg lehet-e ebből élni? Nem fogom-e megunni stb stb stb…”
És akkor egyszer, 2014. Febr-márc úgy döntöttem, hogy történjen bármi, én ezzel fogok foglalkozni szakvizsga után. Ha munkanélküli leszek, ha mellékállásból kell magamat fenntartani, ha nem találok 6 hónapig munkát, ha nem lesz elég ügyfél… bármi történjék, én ezt akarom csinálni.
Nagyon szépen köszönöm az interjút Zsófi! További sok sikert neked és a csapatodnak!
Köszi szépen – viszont neked is!
