VISSZA

Így dolgozunk mi – interjú Barta Nikivel

Tegyétek fel a kezeteket, ha tudtátok középiskolában, hogy mi szerettetek volna lenni. Ha az osztályfőnöki óra elegendő volt arra, hogy megismerjétek az önmagatokban rejlő tehetségeket és hogy melyik szakmában hogyan tudnátok leginkább kamatoztatni. Sajnos sokunk keze ezekere a kérdésekre lent maradt. Az Így dolgozunk mi hiánypótló tréning 2015-ben indult és azóta segíti a középiskolásnak pályát választani. Barta Niki, társalapítót kérdeztük a kezdeményezésről és a jövőbeli tervekről.

Mesélj nekünk a csapatról!

Major Zoltán „Pepével” indítottuk útjára a kezdeményezést 2014-ben, majd folyamatosan csatlakoztak hozzánk hosszabb-rövidebb időre olyanok, akik tudtak azonosulni a törekvéseinkkel és szívesen segítettek nekünk önkéntes alapon. Több projekten dolgozunk jelenleg. A táborok szervezésében például olyanok segédkeznek, akik korábban résztvevői voltak annak. Frajna Miri a 2015-ös tábor után csatlakozott hozzánk, Csikós Petra és Barta Gábor a 2016-os projekthét után, Bognár Réka pedig idén szegődött mellénk. Jelenleg ők mind egyetemisták, akik szabadidejükben építik az ÍDM-et.

A nyári táborok mellett a „Mesterségem címere” projekt vezetője Török Lejla, akivel korábban vittünk már közös projektet. Idén pedig csatlakozott a csapatunkhoz és szívvel-lélekkel gondoskodik arról, hogy izgalmas történetek útján ismerhessék meg a fiatalok, mit jelentenek az egyes szakmák.

A Social Media csatornáink pedig Berkes-Bognár Nikolett kezében vannak, aki néhány hónapja segíti a munkánkat.

Miben látjátok leginkább a fejlődést 2015-ös táborhoz képest?

Be kell, hogy valljam, egyikőnknek sem volt igazán releváns táborszervezői tapasztalata 2015-ben, mikor elkezdtünk a projektheteket. Mégis azt éreztük Pepével, hogy ez a következő lépés, és hogy képesek vagyunk rá. Elkezdtük felhívogatni az ismerősöket, meséltünk nekik az ötletünkről. Pár hét múlva pedig már kész programtervvel, profi szakembergárdával, weboldallal és grafikai anyagokkal rendelkeztünk. Úgy, hogy nekünk ez effektíve 1 forintunkba sem került. Mindaz, ami akkor, ott megszületett, a barátaink, ismerőseink jófejségének és a saját lelkesedésünknek, szenvedélyünknek volt köszönhető. Pepe csinált mindent, ami grafika, web, fotó és videó, én szerveztem, tárgyaltam, telefonáltam, adminisztráltam. Így született meg 2015 nyarán az első 7 napos Így dolgozunk mi tábor, 16 középiskolás fiatallal, 7 tréninggel, 1 társadalmi kampánnyal, és olyan szakmai partnerekkel, mint például a Google, Ustream, Skyscanner, Mito vagy a Müpa. Ezek az innovatív, izgalmas cégek fantáziát láttak a projektünkben és mellénk álltak – helyszínnel, tréningekkel segítették a missziónkat.

Idén immáron negyedik alkalommal szervezzük a tábort, nagy tapasztalatunk van abban, mire vágynak a középiskolások, minek veszik igazán nagy hasznát. Ma már sokkal tudatosabban építjük fel a programot, sokkal tudatosabban határozzuk meg a tábor projektjének témáját. Sokkal egységesebb, átgondoltabb az egész. Ráadásul a jó partnerségi kapcsolatoknak köszönhetően kevesebb szervezéssel is jár ma már egy egy hetes tábor összeállítása. Arra azért figyelünk, hogy minden évben megújuljunk és azoknak is érdekes legyen a hét, akik második vagy harmadik éve szavaznak bizalmat nekünk.

Ma már az is előfordul, hogy minket keresnek meg cégek és akarnak velünk együttműködni. Így kerültünk kapcsolatba idén a KPMG-vel is, amire nagyon büszkék vagyunk.

Legnagyobb kihívás, amin át kellett mennetek?

Azt hiszem, hogy az első tábor megszervezése volt önmagában a legnagyobb kihívás. Persze azóta is voltak és vannak folyamatos kihívások (például a résztvevők elérése még 4 év után is izzasztó feladat), de látjuk, hogy mennyire elégedettek a programmal a fiatalok, és nekünk ez a legfontosabb.

Szakmai partnerek, akikre a legbüszkébbek vagytok?

Büszkék vagyunk arra, hogy nagyon széles palettáról tudtunk bevonzani együttműködő partnereket, nagy a nyitottság a cégek részeről. Nagyon szeretünk együtt dolgozni például Pekár Dórival, a KAPTÁR egyik alapítójával, aki idén harmadik alkalommal fogja a hét megalapozását szolgáló, elengedhetetlen csapatépítő tréninget tartani.

Dolgoztunk már együtt kreatív ügynökségekkel (Mito, Isobar), szerkesztőséggel (Eduline), a Google-lel és a Ustreammel, Németh Zolival és a Toastmasters csapatával. Tavalyi nagy büszkeségünk a Dreamjob.s, az EPAM volt, illetve óriási élmény volt, amikor Bárdos András énmárka, Bruck Gábor pedig időmenedzsment témában tartott tréninget a középiskolás fiataljainknak. Büszkék vagyunk a Bridge Budapestre is, akik idén lesznek először partnereink, hiszen szellemiségük és hitvallásuk a miénkkel teljes mértékben megegyezik.

Idén a KPMG-s együttműködésünkre is nagyon büszkék vagyunk, az ő irodájukban egy napot töltünk majd el és Arányi Attila, igazgató, magánszemélyek adózásával foglalkozó csoportjának vezetője tart majd tréninget a résztvevőknek.

Partnerek, akikkel már 2015 óta együtt dolgoztok?

Immáron negyedik éve kezdjük meg a táborunkat a KAPTÁR-ban, ez már-már hagyomány nálunk. Szeretjük az ottani légkört, elég sok kötődésünk is van a helyhez, a közösséghez.

A Skyscanner és Isobar, Toastmasters szintén gyakorlatilag a kezdetektől helyszíni és/vagy szakmai partnerünk, a Google-lel, Prezivel, Loffice-szal idén dolgozunk másodjára együtt.

Mi a legnagyobb érték, amit a tábor ad?

Azt gondolom, az egyik legfontosabb dolog, amit a táborban adunk, az a látókörbővítés, vagyis hogy lehetőségeket mutatunk nekik. Sokan úgy jönnek el hozzánk 16-17 évesen, hogy szülői nyomás miatt csak egyetlen lehetséges jövőképet látnak maguk előtt. Aztán ahogyan haladunk előre a hét során, egyre több szakember életútját ismerik meg, egyre tisztább képet kapnak magukról, elkezdik megismerni a munka világát és rájönnek arra, hogy mennyi lehetőségük van, mennyire sok minden közül válogathatnak. Sőt, ráeszmélnek arra, hogy ők maguk is megteremthetik a saját szakmájukat. A meghívott előadók hitet és inspirációt adnak ezeknek a fiataloknak, a folyamatos visszajelzések és tréningek által pedig egyre tisztább képük lesz arról, miben tehetséges ők igazán, mik azok az erőforrások, amikre érdemes lehet támaszkodniuk a jövőben.

Terveztek fiatalabb korúakkal is együtt dolgozni?

Fiatalabbakkal más fronton dolgozom együtt – ez a Bridge Bizniscool, amelynek során élményalapú vállalkozási műhelyeket (táborokat, kurzusokat) szervezünk 8-12 éves gyerekeknek.

Jövőbeli tervek, célok?

Szeretnénk a jövőben is is tábort szervezni és szeretnénk, ha egyre több fiatalhoz tudnánk eljutni és segíteni őket a tudatosabb pályaválasztásban, a készségeik kibontakoztatásában.

Idén ősszel szeretnénk elindítani egy olyan két hónapos kurzust, amely heti szinten, délutánonként segítené a középiskolásokat abban, hogy közelebb kerüljenek a saját szakmájukhoz és önmagukhoz.

Nagyon szeretnénk további szakmai együttműködő partnerekkel dolgozni, akiknek fontos a fiatalok fejlesztése és lehetőséget látnak a programunkban. Rengeteg olyan ötlet van a fiókban, amik csak arra várnak, hogy legyen hozzá több erőforrásunk (többek között applikáció, videócsatorna, virtuális mentorációs program).

Kattints ide, ha szeretnél jelentkezni a táborba vagy van olyan ismerősöd, akinek releváns lehet. 🙂

Tetszett? ...Akkor ne felejtsd el megosztani 🙂