Most, hogy április 20-án 8 évesek lettünk, és ebben a helyzetben nem tudunk összegyűlni és megünnepelni, gondoltam mesélek egy kicsit az elejéről, a történetünkről, a hogyanalakultról.
Valójában az egész több, mint 10 éve indult, még a Maidan Consulting nevű szervezetfejlesztő cégben, négyen, Illés Katával, Kalmár Elvirával és Pekár Dórival beszélgettünk arról, hogy kellene egy hely, ahol az ügyfeleink, barátaink, hasonszőrű és gondolkodású emberekkel rendszeresen összegyűlhetünk, bemutathatnánk fejlesztési projekteket, képzéseket és eseményeket tarthatnánk és csak úgy beszélgethetnénk, mint egy maidanon.
A szláv területeken és a balkánon sokfelé a maidan tér, főtér, vagy piactér, ahol az emberek beszélgetnek egymással, időt töltenek és ahogy tovább állnak kicsit megváltoznak, többek lesznek a beszélgetések által. Már szervezetfejlesztő tanácsadóként is ilyen tereket hoztunk létre szervezetekben, ahol az emberek érdemi dolgokról tudtak beszélgetni, ahol kimondták, ami fontos, ahol kitalálták, megalkották, eldöntötték a jövőjüket – mind ezt egymást biztonságban, elismerésben, és tiszteletben tartva.
Ahogy beszélgettünk erről a helyről, és Elvira rajzolgatott közben, egy kávézó rajzolódott ki, utcafronti, nyitott, tágas, nagy portál ablakokkal. Egymás között KKVháznak kezdtük el hívni, ami a kis- és középvállalkozásokok (ez volt a fő piacunk tanácsadóként) és kávéházak szójátéka volt. Érdekes, hogy ekkor még inkább mint csak tartalom, mint események szervezői fantáziáltunk egy helyről.
Nem akarom leírni az összes kanyart és fordulatot, ami a Révay közig vezetett minket. Kata kiszállt a Maidanból, Dóri pedig egy évre külföldre ment tanulni, Elvirával ketten inkubáltuk az ötletet és aztán Dóri hazajött, beszállt és végül hárman alapítottuk meg a vállalkozást 2011 augusztusában. Addig volt nagy ambíció 3000 négyzetméteres térre kacsingatva, volt közeli ismerős ingatlanja nem messze a végleges helyünktől, akinek sokat köszönhetünk a koncepció pontosításában. Emlékszem épp Sátoraljaújhely felé tartottunk 2011 február elején, reggel 7 felé, amikor azt mondtam Elvirának, hogy esetleg megnézhetjük az ingatlan.com-ot is, és mivel nem én vezettem, rögtön elővettem a telefonom, és hamar rábukkantam a helyünkre. Kedvező kondíciókat ígért, a romos falakon kívül semmi nem volt benne: teljes szabadság és tér arra, hogy valamit újat feltalálhassunk.
Talán már ebből is sejthető, hogy mi nem közösségi irodát, pláne nem coworking irodát akartunk létrehozni (előbbi kifejezést mi találtuk ki, utóbbiról még egy évig nem is hallottunk); hanem egy teret, ahol emberek találkoznak, gondolatokat cserélnek, inspirálódnak, egymáshoz közel kerülnek, akár dolgoznak együtt, egymásnak, akár igaz barátokká válnak.
Az üzlethez, pláne egy ilyen iroda üzemeltetéséhez nem értettünk. Azt se tudtuk, hogy kell egy számlát helyesen kitölteni, hogyan kell adminisztrálni, reklámozni, értékesíteni egy ilyen helyet. Minket az érdekelt, hogyan lesz idegenekből közösség. Gondoltuk a többit majd kitapasztaljuk. Később ez elég hosszú és drága tanulóútnak bizonyult.
A kezdeti KKVház után, mint egy csomópont, találkozási hely, HUB-nak akartuk elnevezni a helyünket (ekkor még sem a The HUB, sem az akkor még HUB, azóta Impact HUB, se a HUBHUB nem léteztek itthon), ezzel a névvel is adtuk be a cégbírósára a papírokat, de egy már létező HUBA 2000 Kft miatt a cégbíróság visszadobta ezt a nevet. Később beleszerettünk abba a szójátékba, hogy WorkShop, hiszen mi tényleg munkát árulnánk, és workshopok is eredetileg olyan helyet jelentettek, ahol a mester (órás, asztalos, szabó, stb.) ott is él a boltban a családjával együtt. Végül a szegedi Factory (Fábián Zsolt barátunkkal az élén), akik az arculatunkon dolgoztak álltak elő a KAPTÁR névvel, hiszen szerintük egy jó név kilóg a környezetéből és vissza kell kérdezni, amikor valaki beszél róla, hogy “hol??”. (Arculat tervezés közben Provance-ban találtak egy helyes kis irodát hasonló elképzelésekkel, amit “La Ruche”-nak, vagyik A Kaptárnak hívtak.) Furcsa volt, hogy magyar név –– ebbe az irányba egyáltalán nem gondolkodtunk. Valahogy bátornak tűnt magyar nevet választani, hiszen mindig is nemzetközi, kozmopolita közösségre számítottunk.
Ugrok megint egyet és 5 hónap építkezés és éjszakázás után az utolsó simitások közepette eljött a nyitóbulink, jó 250 barátunkkkal és a Mary Popkidssal. Nyitás után hamar kiderült, hogy nem fog az ölünkbe hullani a siker: az elején úgy szállingózott be 1-1 ügyfél, és közben borzasztó hosszú órák, néha egész nap telt el, hogy csak a nyitvatartó csapattagok voltak bent a térben. Bizony, a nemes szándék, az igényes körülmények és a végletekig kicsiszolt koncepció még nem jelent önmagában sikert. Sajnos.
 |
 |
Amit tudtunk csinálni, és amit azóta is teszünk, hogy mindenkit megbecsülünk és mindenkinek figyelmet adunk, hogy az a bizonyos “törzshely” érzés néhány nap után eljöjjön. Mi pedig hittünk benne, hogy ha kitartunk amellett, amit csinálunk, majd a jó hírünk viszi magát. Az első félév után már szóba került, hogy esetleg kellene egy “exit tervet” gyártanunk, ha már látjuk, hogy nem lesz életképes a vállalkozás. Végül csak halogattuk és sosem ültünk neki exit tervet gyártani.
Ahogy múlthét csütörtök este ültem a kanapémon és online ünnepeltük az egyik tagunk születésnapját, és felidéztünk emlékeket síelésről, hajózásról, nyaralásról, irodai bulikról, akkor döbbentem rá, hogy amit teremtettünk hogyan válik sokak számára felejthetetlen emlékké, összetartó erővé. Mi ehhez a teret adjuk, a helyzeteket, a kereteket és a lehetőséget. A lényeget, a színeket, formákat, gondolatokat a közösségünk tagjai teszik bele.
Boldog születésnapot KAPTÁR!
Boldog születésnapot KAPTÁRosok!
Levendel Áron, társ-alapító, ügyvezető
