Itt olvasható a genezis története a márka létrehozójának:
„Sziasztok, Kristóf vagyok. Nagyjából négy éve szippantott be az újhullámos kávékészítés és annak tudományos oldala.
Kezdetnek lecseréltem otthon a kapszulás gépet egy karos gépre és elkezdtem utánajárni, miként készül egy kiváló espresso, majd az alternatív kávékészítésben is elmélyedtem.
Haladtam lépésről-lépésre, technikáról-technikára, eszközről-eszközre és már csak arra lettem figyelmes, hogy sokszor másfél-két óra fórumok és szakmai cikkek olvasása, videók nézése 10-15 percnek tűnik. Mint egy szivacs, szívtam magamba az információt az elmúlt négy évben.
A folyamatos “elméleti” informálódást mindig azonnal a gyakorlatba ültettem és azóta nap mint nap fejlesztem magam. Új kávékat, pörkölőket, technikákat és eszközöket próbálok ki.
Na de hogy jött a palackozott kávé ötlete?
Megjelent bennem a gondolat, hogy mennyire szuper lenne ebből az bonyolultnak tűnő, sokak számára nehezen érthető specialty kávés világból adni egy szeletet azoknak, akikben már megvan az igény a minőségre, de nem igazán akarnak bíbelődni az elkészítéssel, otthoni kísérletezéssel.
Amikor egy külföldi szupermarket polcán láttam egy palackozott specialty cold brew-t, egyértelmű lett számomra, hogy ez az a formátum, amit Magyarországon minél több emberhez szeretnék eljuttatni.
Így hát 1 év tesztelés és fejlesztés után most nyitottam egy manufaktúrát, ahol ilyen kávét gyártok.
Legnagyobb előnye szerintem, hogy önmagában, tej nélkül is kiválóan fogyasztható még azok számára is, akik a tejes vonalat szokták meg. Ez azért van, mert a speciális készítési eljárás és a minőségi alapanyag lehetővé teszi, hogy ne legyen égett, keserű, kellemetlen íze. Ehelyett inkább egy friss, üde, ugyanakkor karakteres ital.
Koffein tartalma nagyjából egy dupla eszpresszó-nak felel meg. Természetes idegrendszeri serkentő hatása által kiváló támogatója a hatékony munkavégzésnek.
Neked való, ha szeretsz fókuszáltan dolgozni és nem akarod megszakítani a workflow-d, hogy készíts magadnak egy kávét.”