Közös piacozással megfejelt piknikkel indítottuk a nyári szezont! Dóri és Edvárd, a Talpalatnyi történetek című blog szerzőpárosai voltak az idegenvezetőink és profi piacozós pajtásaink, akik eligazítottak minket a Bosnyák téri piac legbeváltabb árusai között!
Dóri és Edvárd talpalatnyi történeteit, hulladékmentes életmódját már ismerhetitek korábbi bejegyzéseinkből is: https://talpalatnyitortenetek.hu/
Kényelmes kezdéssel, reggel 9-kor gyűltünk össze a Bosnyák téri templomnál, hogy onnan aztán a legfinomabb falatokkal felszerelkezve folytassuk utunkat egy plédes piknikre és Zugló bennfentes kerthelyiségeibe!
Dóriék több, mint 6 éve járnak erre a piacra minden szombaton és ez idő alatt bőven volt lehetőségük felfedezni a legjobb beszerzési helyeket, amiket most örömmel osztottak meg a KAPTÁR közösségével is.
Álljon itt egy lista arról, mi mindent szerezhettek be itt ti is:







Ami pedig a legszuperebb, hogy megmutatták nekünk Dóriék azt is, hogy mindezeket egyetlen darab egyszer használatos csomagolás nélkül is be tudtuk szerezni.