KAPTÁR arcok – Őzse Attila

KAPTÁR arcok – Őzse Attila

Őzse Attila fotós az élő példa arra, hogy a fegyelmezettség és a kreativitás nem zárja ki egymást. Sőt. Talán pont az életébe vitt rendszer teszi lehetővé, hogy kibontakoztathassa a tehetségét. Ő az, aki reggel mindig ugyanakkor jön be, szigorúan végigdolgozza a napját, és közben mégis kreatív munkák kerülnek ki a keze alól. Ja, és a KAPTÁR fotósa is egyben.

 

Ismerünk régóta, nyugodtan mondhatjuk, ilyen jó értelemben vett megszállott embert, keveset ismerünk. Az életedben mintha a fotózás lenne mindennek az alfája és omegája. Helyes ez a meglátás?

Az tény, hogy a család otthoni fényképezőgépe mindig a kezemben volt, mert egyszerűen nagyon érdekelt. 17 évesen kezdtem, és folyamatosan fotóztam. Volt, hogy egy éjszakán át azt fényképeztem, hogy milyen a havas utca Gyöngyösön, és reggel hatra értem haza, szétfagyva. Ennek akkor lett jelentősége, amikor a nem túl jól sikerült érettségim után elvégeztem egy gépgyártástechnikusi sulit, aztán elkezdtem dolgozni, és az első két hónap kábé olyan volt,mintha péklapáttal fejbe vágtak volna. Akkor realizáltam, hogy mi az a felnőtt élet, amikor anyuka nem teszi eléd a kaját minden délben, hanem pénzt kell keresni a gyárban. Világos volt, hogy én ezt így nem akarom csinálni, és elkezdtem gondolkodni, hogy esetleg a fotózással lehetne-e pénzt keresni, vagy hogy is van ez. Kamu email címekkel árajánlatot kértem profi fotósoktól, és csak ültem döbbenten a gép előtt: hogy ezzel ilyen jól lehet keresni, ha az ember befut? Úgyhogy összegyűjtöttem az első fényképezőgépemre a pénzt, és eljöttem a gyárból.

 

Eddig egyszerű, innen szoktak következni a bonyodalmak.

Szerencsém volt, mert egy barátom megkeresett azzal, hogy egy szállodába lenne szükség állandó fotósra, és felvett maga mellé alvállalkozónak. Kis problémát okozott, hogy nem volt fotós végzettségem, de egy jó könyvelő és egy ügyes jogász segítségével ezt végül sikerült megoldani, szóval teljesen legálisan működhetek azóta is. Így kerültem egy gyárból az ötcsillagos szállodába, ami totális kultúrsokk volt: egyszer az egyik ebédelő vendégnek – jólnevelt gyöngyösi fiúhoz méltón – felvettem a földről a leesett villáját, és odanyújtottam neki, hogy folytassa vele az evést. A pincér szépen elnézést kért a vendégtől, engem elvezetett, a konyha meg azon röhögött egy hétig, hogy a negyvenezres ebédjét a földről felvett villával kellett volna a vendégnek megennie… de egyébként ez a munka legalább három évig fix jövedelmet jelentett, és mellette tudtam még más munkákat is vállalni, és legfőképpen tanulni.

Teljesen autodidakta módon tanultál fotózni?

Igen, mindent magamtól. Nem szeretek olyan dolgokat tanulni, amikről nem tudom, hogylesz-e rájuk szükségem. Mindig ahhoz tanulok hozzá, amilyen feladatom van éppen. De a szállodában gyakorlatilag három éven keresztül rengeteget fotóztam, minden fényben, minden évszakban, szóval jó iskola volt.

Aztán volt egy filmes kitérőd is, ha jól tudom.

Igen, reklámfilmeket csináltam, de amikor döntenem kellett, hogy film vagy fotózás, akkor a fotó mellett döntöttem. A filmezés mégis nagyon hasznos volt, mert az a fotózáshoz képest hatalmas ugrás, ezerszer bonyolultabb. Nem mellesleg ekkor döbbentem rá arra is, hogy milyen fontos az üzleti tervezés. Úgyhogy amikor döntöttem, azt is elhatároztam, hogy megtanulom a marketinget, az üzleti terv készítését és hasonlókat. Kurzusokat végeztem, rengeteget tanultam. Tavaly írtam meg az első részletes stratégiai tervemet, és annyira belejöttem, hogy ma már 2-3 évben is tudok előre gondolkodni. Az idei évtől várom azt, hogy a tavaly megtanultak beérjenek és gyümölcsöt hozzanak.

 

Valószínűleg egy nagyon kicsi szobában elférne a világ összes fotósa, aki üzleti tervet készít. Nem túl tipikus.

Van, aki azt mondja, hogy már üzletember lettem, de nem igaz, hogy csak a bizniszt csinálom,én a marketingben is alkotói folyamatot látok. Ha valamiben meglátom az ötletet és élvezem,akkor szívesen csinálom. És ha nem sikerül, soha nem másban, a körülményekben keresem a hibát, hanem tanulni akarok belőle. De egyébként soha nincs bennem félelem attól, hogy nem sikerül valami.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy közben belevágtál egy fotóskereső weboldalba is. Működik még?

Él még, de már nem fejlesztjük. Az akkora zakó volt, hogy fél évig meg voltam reccsenve tőle. Minden létező hibát elkövettem, amit lehet. A gatyám is ráment, eladtam az autómat is,viszont rájöttem, hogy nagyon keményen rá kell állni egy dologra és nem szabad letérni az útról. Valójában kisebb koromban sem a fotózás volt a fontos, hanem az, hogy legyen valami komoly dolog, amit csinálok, ami örömmel tölt el, amiben minden nap fejlődhetek. Akkor elhatároztam, hogy mindig fogok csinálni éves tervet, amivel tulajdonképpen minden évben egyszer, decemberben lehetőséget adok magamnak arra, hogy újratervezzem a dolgaimat. De ugrálni nem fogok egyik dologból a másikba, mert azt nem szabad.

Van a fotózásnak olyan területe, amit különösen szeretsz?

Már nem azért csinálom, mert magát a fotózást szeretem, hanem az embereket, akiket megismerek közben. Igen, valójában inspiráló embereket keresek. Nagyon szívesen elmegyek ételt is fotózni, ha a séf olyan, aki megmozgat, akitől tanulni tudok. Most éppen a kreatív portréfotózást szeretem a legjobban. Ez egy új szolgáltatás, azt jelenti, hogy egyetlen képet csinálok emberekről, az viszont tökéletesen leírja, hogy az alany mivel foglalkozik. Az OtthonCentrum értékesítőiről például cápaszerű portrékat csináltam, nagylátószöggel, teljesen közelmenve hozzájuk, és a képek végül szerintem tökéletesen átadták azt, amit egy ingatlanos csinál.

 

 

A fotósokat valamennyire bohémeknek képzeli az ember, te viszont minden reggel pontosan itt vagy, erre mindig lehet számítani.

Nekem nagy szükségem van a rendre és a következetességre pont azért, mert egyébként hajlamos lennék elkalandozni. Reggel felkelek fél nyolckor, kilenckor itt vagyok aKAPTÁRban és dolgozom. Ha otthon lennék, akkor tuti szétfolyna a napom. De ezt az egész coworkingelést is meg kellett tanulnom különben. Látni kell, hogy mi a különbség a wifis kávézó és a coworking iroda, mondjuk a KAPTÁR között. Fél évembe telt, mire rájöttem, hogy egyébként azon kívül, hogy fölmegyek a helyemre, itt vannak más emberek is. És akkor elkezdett kinyílni a világ, mert egyébként én soha nem voltam annyira netwörkölős típus. De itt van egy olyan közösség, amiből az ember komoly hozzáadott értéket tud kivenni akár üzleti, akár emberi értelemben is.

 

Ha kíváncsi vagy Attila munkáira, itt megnézheted őket:www.ozseattila.com

KAPTÁR arcok – Gál Klaudia

KAPTÁR arcok – Gál Klaudia

Hogy kerül az adatvizualizáció a színpadra?

 

A KAPTÁRos Gál Klaudia grafikus idén egyetlen nem előadóművészként kapta meg a rangos Múzsa Reménység díjat, amit a magyar kultúra napjához kapcsolódva adnak át olyan fiataloknak, akik munkásságukkal, alkotásaikkal vagy művészi produkciójukkal Miskolc hírnevét öregbítik.

 

Hogy kell ezt elképzelni? Felsétáltál átvenni a díjat egy nagy monitorral a hónod alatt?

Hát majdnem, a díj átvételekor ki is kellett találni, hogy mi legyen a produkcióm, mert az átadó egyben előadóest is volt, ahol a díjazottak műsort adtak. Velem végül egy kisfilm készült, amit ott levetítettek. Ezt egyébként részben a KAPTÁRos kapcsolataimnak köszönhetően sikerült összehozni, mert egy film profi elkészítése azért drága mulatság. Ilyen értelemben KAPTÁRosnak lenni jó befektetés is, itt rengeteg kapcsolat alakul, és nemcsak barátiak, hanem üzletiek is.

 

Hosszú, rögös út vezetett idáig?

Nem annyira. Egerben, az Eszterházy Károly főiskolán végeztem tervezőgrafika szakon. Ott készítettem a mai napig kedvenc projektemet – amivel meg is nyertem az OTDK (Országos Tudományos Diákköri Konferencia) első helyezését. Ennek az inspirációja egészen a gyerekkoromra nyúlt vissza: anyukám úgy tanult velem, hogy kiterített egy papírt a földre, és arra lerajzolgatta a tudnivalókat. Ez a fajta vizuális tanulás nekem nagyon bevált, főleg történelemből, ahol ott volt az a sok évszám meg az események. Ez járt a fejemben, amikor elkészítettem a tankönyvet, amelyben vizuális kulcsokkal egészítettem ki az információkat. Ez azért jó, mert amikor az ember olvassa a könyvet, akkor az agya automatikusan társítja az információhoz a vizuális jelet. Ehhez elég csak belegondolni abba, milyen sokszor fordul elő, hogy pontosan emlékszünk arra, hogy egy információ mondjuk éppen az oldal tetején, a jobb oldalon volt. Erre alapul az egész: ezeknek a kis ikonoknak a segítségével sokkal könnyebben megjegyzünk hozzá társított információkat. De ez még sokkal korábban volt, és nincs köze ehhez a díjhoz.

 

Lett folytatása a projektnek?

Készült hozzá videó és alkalmazás is, de csak tervek voltak, nem jelent meg soha. Őszintén szólva nem nagyon mentem utána, mert akkor ez engem nem foglalkoztatott annyira. Inkább azzal voltam elfoglalva, hogy hol fogok tovább tanulni.

 

Mi lett a döntés, merre vitt az utad?

Dánia lett belőle. Mindig is vonzott a skandináv kultúra, a design, és akkor úgy is gondoltam, hogy Dániában szeretnék élni. Egy másfél éves képzésen vettem részt a Zealand Institutnál, a képzés végén volt egy fél év gyakorlat. Ekkor kerültem a Ferdiohoz, ami nem csak dániai, de nemzetközi viszonylatban is elismert, adatvizualizációval foglalkozó cég, egy csomó díjat is nyertek már. De én leginkább azért szeretem, mert itt nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy mielőtt belekezdünk egy munkába, sokat kutassunk a témában, találkozzunk az ügyféllel, beszélgessünk, finomítgassunk a projekten. Ez nagyon inspiráló folyamat. Egyébként a mai napig itt dolgozom, bár már itthonról, távmunkában.

 

És mi hozott a KAPTÁRba?

Amikor tavaly nyáron hazaköltöztem, egy hónapig otthon dolgoztam, de az annyira nem működött. Nekem szükségem van egy meghatározott rutinra, hogy menjen a napom: minden nap ugyanakkor kelek, ugyanazt reggelizem, ugyanazt a teát iszom, Dániában, amikor mentem a munkahelyemre, még a vonaton is mindig ugyanazon a helyen ültem. És itthon ez mind hiányzott. Úgyhogy egy idő után elkezdtem közösségi irodákat keresni. Nézegettem a KAPTÁR közösségi oldalait, az iroda design nagyon bejött – mondanom sem kell, nekem ez mennyit számít – amikor pedig megláttam a síelős képeket, el is dőlt a dolog. Tetszik is, a csapat is jó, minden egyben van. Azóta sem bántam meg, hogy így döntöttem.

KAPTÁR arcok – Borszeki Anna

KAPTÁR arcok – Borszeki Anna

Anna idestova fél éve él Magyarországon, eredetileg Moszkvából származik. Sose gondolta volna, hogy egyszer még Budapestre sodorja az élet és a szerelem, pedig mégis így történt. Mindenesetre mi nagyon örülünk, hogy így alakult, hiszen egy igazán közösségi és vidám lány csatlakozott a csapatunkhoz. Ismerd meg Te is Annát és a történetét.

Eredetileg nyelvészként végeztem, jelenleg a projektmenedzsment és az üzletfejlesztés teszi ki a mindennapjaimat. A munkám során főleg arra fókuszálok, hogy az orosz nyelvű piacok mellett új területeken is megjelenhessünk a szolgáltatásainkkal. Októberben például egy tömegközlekedési applikációt fejlesztettünk ki Budapesten. (Próbáld ki és jelezd vissza, ha tetszett! – http://bit.ly/2kPSaKV )

Mi zavart a leginkább az otthon dolgozásban?
Számomra a home office legrosszabb része az, hogy minden napomat egy zárt térben töltöm, nem érzem az idő múlását és éjszakába nyúlóan dolgozom. Ez eltarthat napokig, hetekig, az idő szalad, feladat feladatot követ, és még ha tartok is egy kis szünetet, vagy együtt vacsorázom a családommal, mindig emészt ez a szörnyű érzés: „Anna, elfelejtetted ezt, meg azt, még meg kell írnod 100 emailt és el kell intézned 200 telefonhívást…” Így egyszerűen nem tudom élvezni a napomat. Mindez persze anyagilag megtérülhet (ami persze nem rossz), viszont ott marad a kérdés: ennyi lenne az élet?

Mik voltak a legjobb KAPTÁR pillanataid eddig?
Beszéljünk a boldog pillanatokról a KAPTÁRban. Számomra ezekből valamiért mindig rengeteg adódik. A minap például Tamás olyan sütit hozott be, aminél finomabbat még életemben nem kóstoltam! Isteni volt, megettem a doboz felét…:D
Vannak olyan napok, amikor mélyen elmerülsz a feladataidban és rájössz, hogy azonnal szükséged van egy ölelésre. Képzeld, itt ezt könnyen megkaphatod és még csak nem is tűnik furcsának! Előfordul, hogy egy péntek este azon kapod magad, hogy egy spontán „kanapé partin” veszel részt a többi közösségi taggal. Apró, boldog pillanatok találnak itt rám minden nap.

KAPTÁR arcok- Balassa János

KAPTÁR arcok- Balassa János

Az örök kívülálló, aki megtalálta a helyét

 

Megvan az a KAPTÁRos fazon, aki folyton Caramel plakátokkal a hóna alatt mászkál? Ő Balassa János, az InConcert tulajdonosa, akinek a Caramel brandet köszönhetjük. A diplomata apa kisfiának útja a szórakoztatóiparig a közgazdász- és bankvilágon, véletlen találkozásokon és kontinenseken át vezetett.

 

A bankszektorból azért nem evidens az átjárás abba a világba, ahol most mozogsz.
Tényleg nem, de az én életemben a logikátlan fordulatok és a véletlen találkozások a legnagyobb természetességgel és szerencsére úgy követték egymást, hogy mindig jó felé kanyarodott az utam. Az öt év, amit apám kiküldetése révén kisgyerekként New Yorkban töltöttem nem csak az angoltudásomat alapozta meg, de valahogy azt a kívülállóságot is, ami a mai napig jellemző rám. Amikor 80-ban hazajöttünk a nagy magyar kommunista valóságba, az nagyon más világ volt, mint az előző. De aztán persze beleszoktam. Apám elintézte, hogy felvegyenek a Radnótiba, ott meg tízévesen leültettek egy kislány mellé, aki ma a feleségem.

Hát akkor hamar eldőlt minden, jól gondolom?
Egyáltalán nem. Bár viszonylag szokványosan indult, hiszen a gimi után azt csináltam, amit akkoriban sokan: engedelmes gyerekként elfogadtam, amit apám kigondolt nekem, és elmentem a Külker Főiskolára, utána meg a Közgázra, 95-ben pedig elhelyezkedtem a Coopers and Lybrand tanácsadó cégnél. Szóval belecsöppentem a legmagasabb szintű közgazdász világba, és hamar megszereztem azt a tudást, ami különösen a privatizációk idején nagyon kurrens volt.

De még mindig itthon vagyunk, és még mindig messze a szórakoztatóipartól.
Igen, sőt még egy CIB bankos kitérő is belefért, utána viszont már egy Times-ban olvasott hirdetés nyomán Kanadában találtam magam, a Toronto és Vancouver közötti Trans Canadian Highway-n. Aztán egy rossz éttermi döntés nyomán kénytelen voltam megállni és egy mosdót keresni. Az itt létrejött totálisan véletlen találkozó nyomán lettem ott, abban a közép-kanadai, képeslapszerű kisvárosban befektetési tanácsadó. Kábé ilyen véletlen találkozások alakították az életemet Kanadában, hogy aztán végül letelepedjek a világ egyik legkellemesebb helyén, Kelownában, a félsivatagi Okanagan-völgyben, ahol egy független tanácsadó ügynökségnél, az Investors Groupnál kaptam munkát. Ott olyan ügyfélbázist építettem ki az első évben, hogy a cég ötezer tanácsadójából, akik az országban voltak, én lettem a 11.

Szóval tízen megelőztek, micsoda szégyen…
Nem az volt a baj, hanem hogy három év után elkezdett piszkos honvágyam lenni, úgyhogy úgy döntöttem, hazajövök. De közben azért még elmentem Japánba angolt tanítani egy évre, és utána volt még 10 hónapom szakállasan, folyamatosan részegen, ami alatt bejártam a dél-ázsiai régiót, Bangkoktól Laoszon keresztül Vietnamig. Aztán amikor elég volt, már tényleg hazajöttem. Rögtön bele is sétáltam a 2006-os tüntetésekbe, ahol a fejem mellett süvítettek a gumilövedékek.

És akkor jött Caramel?
Még mindig nem… de mindjárt. Előbb még egy kis Fejlesztési Bank, egy csipetnyi OTP… na, és akkor. Egy este elmentem a feleségemmel egy Megasztár felvételre, mert az a kislány, aki mellé annak idején leültettek az iskolapadba, Hadas Kriszta volt, akinek akkor tv2-sként munkaköri kötelessége volt, hogy részt vegyen a felvételen. Nekem fogalmam sem volt a magyar könnyűzenéről, úgy gondoltam, hogy van az LGT és kész. Aztán színpadra lépett Caramel, és elindult a Lélekdonor. Amiről egyébként a mai napig azt gondolom, hogy az egyik legjobb magyar szám. Akkor egy hirtelen ötlettől vezérelve megkérdeztem Szántó Andrist, a SYMA Csarnok akkori tulajdonosát, akit még banki hitelező koromból ismertem, hogy hányan férnek el nála a csarnokban. Az akkoriban egy kiállítási hely volt, ő meg mondta, hogy 5-6 ezren esetleg. Mondom, miért nem csinálunk ott koncerteket? Hallgatás. Tényleg, miért nem csinálunk ott koncerteket? Osztottunk-szoroztunk, és mivel a ház az övé volt, rájöttünk, hogy működhet. Létrehoztuk az InConcertet, és megcsináltuk az első szuperkoncertet, Caramelét. Annyi ember volt benn, hogy kirúgták a falakat, mi meg akkorát szakítottunk rajta, hogy én abból megvettem az egész céget. Közben Caramel menedzsere is lettem, és felépítettük azt a Caramel brandet, ami méltó a tehetségéhez – mert ő egy zseni. Presser szintű. És zsenikkel foglalkozni mindig jó dolog.

És mi hozott a KAPTÁRba?
Ennek annyi a sztorija, hogy amikor a SYMA csarnokot megvette az állam, akkor engem kábé ottfelejtettek még egy ideig az irodámban. De aztán nyilván eljött az idő, amikor feltűnt, hogy vajon milyen alapon használom ott az egyik irodát, és felhívtak, nagyon udvariasan, hogy Balassa úr, meg tudná mutatni a bérleti szerződést… Mondtam nagyon udvariasan, hogy nem, és volt két hetem kiköltözni. Tudtam, hogy a home office nekem nem fog működni, úgyhogy körülnéztem. A KAPTÁRról már hallottam, azt is tudtam, hogy klassz, és beköltöztem. Ennyi. Az az igazság, hogy a magam kívülállóságával úgy érzem, hogy nagyon passzolok ide… itt is ilyen hasonszőrű figurák vannak. Olyan ez a hely, mint egy kis sziget, ami pont megfelelően multikulturális, pont megfelelően független, pont megfelelően dinamikus, és az emberek is jó fejek. Konkrétan akár Kaliforniában is lehetnénk, olyan a hozzáállás, és ez nagyon üdítő…. Na jó, most már abbahagyom, nem akarom túlreklámozni.

KAPTÁR ‘Köszönöm’ Est

KAPTÁR ‘Köszönöm’ Est

 

Gyakran megállunk egy-egy pillanatra és elgondolkodunk, miért is vagyunk hálásak, hogyan is keletkezik mindaz, amit annyira szeretnek a tagjaink, az ügyfeleink és sok-sok lelkes követőnk. A KAPTÁR sikerének egyik titka, hogy rendkívüli emberekkel dolgozunk együtt. Olyan sokszor feltűnik, hogy mennyi mindent kapunk tőlük, hogy elhatároztuk, szervezünk egy estet nekik, ahova meghívjuk az összes partnerünket, akik többet tesznek értünk, mint ami elvárható lenne tőlük.

Több, mint 50(!) beszállítóval dolgozunk együtt, akik valamilyen rendszerességgel szolgáltatnak nekünk. Vannak azonban közöttük többen is, akik nem csak tisztességesen elvégzik a feladatukat, hanem annál sokkal többet is tesznek értünk: velünk és olykor helyettünk is gondolkodnak, észrevesznek, ötletet adnak, néha még egész meglepő más területen is segítenek bennünket, mint amire szerződtünk velük. A KAPTÁR Köszönöm Est azért jött létre, hogy megvendégeljük Őket, kifejezzük a hálánkat és nagyrabecsülésünket nekik, illetve amiben jók vagyunk: hogy közösséget építsünk belőlük.

Zita munkáját minden KAPTÁRos tapasztalja, de ha jól végzi a dolgát inkább keveseknek tűnik fel: ő takarítja a tereinket úgy, mintha a sajátja lenne.

Kriszta és Zsuzsi teljes pályán segítenek minket a pénzügyeinkben, stratégiai szinten gondolkodnak együtt velünk, és napi szinten támogatnak minket a könyvelésben, hogy biztonságosan és profin működjön a KAPTÁR.

Tamás (nem tudott eljönni az eseményre) a KAPTÁR másik legbizalmibb partnere, ügyvédként nemcsak nagyvállalati szintű jogi keretrendszerbe foglalta a működésünket, de üzleti kérdésekben is gondolkodó társ, alázatos és végtelenül profi szakember.

Imre igazi nagyágyú a szakmában, amióta velünk dolgozik, nincs panasz az internet kapcsolatra, minden rendszer makulátlanul működik: dupla kijáratú és szünetmentes tápra épített rendszerünk még áramszünet és szolgáltató kiesés esetén is zökkenőmentesen fut.

Emillel, a penge grafikusunkkal nevetés a munka, miközben Emil az arculatunkkal karakteres és profi megjelenést épített a KAPTÁRnak. Nem mindig vagyunk neki könnyű eset, sokszor válogatósak vagyunk és magasra tesszük a mércét. Emilnél viszont gyakran nincs v2, mert már az első verziót is nagyon szeretjük.

Gyuri és csapata 2011 óta dolgozik együtt velünk. Bizony, 8 éve vagyunk lojálisak egymáshoz, és minden asztalos munka az ő kezüket dicséri. Gyuri rendkívül igényes, alapos és korrekt szakember és vállalkozó. 8 év alatt még egyszer sem volt minőségi kifogásunk a munkájával.

Imre kezeit imádják a KAPTÁRosok, még azok is, akik nem szeretik, ha hozzájuk nyúlnak. Imre ugyanis évek óta masszírozz minket, a kezdeti heti 1-2 óra mára szinte egész napra nyúlik, hogy mindenki sorra kerülhessen.

Konrádot már csak hallgatni is mindig élvezetes és tanulságos, nagy tudású és eredeti gondolkodású ember. A KAPTÁRban az összes erős áramú feladatért felel. A körültekintése, kommunikációja, és a tempója példaértékű!

Végül, de nem utolsó sorban, Milánnak a KAPTÁR valamennyi üvegfelületének csillogását köszönhetjük. Évek óta biztosan számíthatunk rá, de ezen túl a homlokzatunkon is segített már nem egyszer, sőt múltkor meglepett minket az egyik berogyott fotelünk megszerelésével is.

Nagyon szerencsések vagyunk velük és a kapcsolatunkat kincsként kezeljük!

 

Our events:

Március, 2020

Megjelenítés

Nincsenek események

Kategória

KAPTÁR blog – Sign up!


Iratkozz fel hírlevelünkre!

Havonta küldünk neked egy levelet az éppen aktuális programokról és híreinkről.

Köszönjük! Sikeresen feliratkoztál