KAPTÁR arcok – Őzse Attila

KAPTÁR arcok – Őzse Attila

Őzse Attila fotós az élő példa arra, hogy a fegyelmezettség és a kreativitás nem zárja ki egymást. Sőt. Talán pont az életébe vitt rendszer teszi lehetővé, hogy kibontakoztathassa a tehetségét. Ő az, aki reggel mindig ugyanakkor jön be, szigorúan végigdolgozza a napját, és közben mégis kreatív munkák kerülnek ki a keze alól. Ja, és a KAPTÁR fotósa is egyben.   Ismerünk régóta, nyugodtan mondhatjuk, ilyen jó értelemben vett megszállott embert, keveset ismerünk. Az életedben mintha a fotózás lenne mindennek az alfája és omegája. Helyes ez a meglátás? Az tény, hogy a család otthoni fényképezőgépe mindig a kezemben volt, mert egyszerűen nagyon érdekelt. 17 évesen kezdtem, és folyamatosan fotóztam. Volt, hogy egy éjszakán át azt fényképeztem, hogy milyen a havas utca Gyöngyösön, és reggel hatra értem haza, szétfagyva. Ennek akkor lett jelentősége, amikor a nem túl jól sikerült érettségim után elvégeztem egy gépgyártástechnikusi sulit, aztán elkezdtem dolgozni, és az első két hónap kábé olyan volt,mintha péklapáttal fejbe vágtak volna. Akkor realizáltam, hogy mi az a felnőtt élet, amikor anyuka nem teszi eléd a kaját minden délben, hanem pénzt kell keresni a gyárban. Világos volt, hogy én ezt így nem akarom csinálni, és elkezdtem gondolkodni, hogy esetleg a fotózással lehetne-e pénzt keresni, vagy hogy is van ez. Kamu email címekkel árajánlatot kértem profi fotósoktól, és csak ültem döbbenten a gép előtt: hogy ezzel ilyen jól lehet keresni, ha az ember befut? Úgyhogy összegyűjtöttem az első fényképezőgépemre a pénzt, és eljöttem a gyárból.   Eddig egyszerű, innen szoktak következni a bonyodalmak. Szerencsém volt, mert egy barátom megkeresett azzal, hogy egy szállodába lenne szükség állandó fotósra, és felvett maga mellé alvállalkozónak. Kis problémát okozott, hogy nem volt...
KAPTÁR arcok – Gál Klaudia

KAPTÁR arcok – Gál Klaudia

Hogy kerül az adatvizualizáció a színpadra?   A KAPTÁRos Gál Klaudia grafikus idén egyetlen nem előadóművészként kapta meg a rangos Múzsa Reménység díjat, amit a magyar kultúra napjához kapcsolódva adnak át olyan fiataloknak, akik munkásságukkal, alkotásaikkal vagy művészi produkciójukkal Miskolc hírnevét öregbítik.   Hogy kell ezt elképzelni? Felsétáltál átvenni a díjat egy nagy monitorral a hónod alatt? Hát majdnem, a díj átvételekor ki is kellett találni, hogy mi legyen a produkcióm, mert az átadó egyben előadóest is volt, ahol a díjazottak műsort adtak. Velem végül egy kisfilm készült, amit ott levetítettek. Ezt egyébként részben a KAPTÁRos kapcsolataimnak köszönhetően sikerült összehozni, mert egy film profi elkészítése azért drága mulatság. Ilyen értelemben KAPTÁRosnak lenni jó befektetés is, itt rengeteg kapcsolat alakul, és nemcsak barátiak, hanem üzletiek is.   Hosszú, rögös út vezetett idáig? Nem annyira. Egerben, az Eszterházy Károly főiskolán végeztem tervezőgrafika szakon. Ott készítettem a mai napig kedvenc projektemet – amivel meg is nyertem az OTDK (Országos Tudományos Diákköri Konferencia) első helyezését. Ennek az inspirációja egészen a gyerekkoromra nyúlt vissza: anyukám úgy tanult velem, hogy kiterített egy papírt a földre, és arra lerajzolgatta a tudnivalókat. Ez a fajta vizuális tanulás nekem nagyon bevált, főleg történelemből, ahol ott volt az a sok évszám meg az események. Ez járt a fejemben, amikor elkészítettem a tankönyvet, amelyben vizuális kulcsokkal egészítettem ki az információkat. Ez azért jó, mert amikor az ember olvassa a könyvet, akkor az agya automatikusan társítja az információhoz a vizuális jelet. Ehhez elég csak belegondolni abba, milyen sokszor fordul elő, hogy pontosan emlékszünk arra, hogy egy információ mondjuk éppen az oldal tetején, a jobb oldalon volt. Erre alapul az egész: ezeknek...
KAPTÁR arcok – Borszeki Anna

KAPTÁR arcok – Borszeki Anna

Anna idestova fél éve él Magyarországon, eredetileg Moszkvából származik. Sose gondolta volna, hogy egyszer még Budapestre sodorja az élet és a szerelem, pedig mégis így történt. Mindenesetre mi nagyon örülünk, hogy így alakult, hiszen egy igazán közösségi és vidám lány csatlakozott a csapatunkhoz. Ismerd meg Te is Annát és a történetét. Eredetileg nyelvészként végeztem, jelenleg a projektmenedzsment és az üzletfejlesztés teszi ki a mindennapjaimat. A munkám során főleg arra fókuszálok, hogy az orosz nyelvű piacok mellett új területeken is megjelenhessünk a szolgáltatásainkkal. Októberben például egy tömegközlekedési applikációt fejlesztettünk ki Budapesten. (Próbáld ki és jelezd vissza, ha tetszett! – http://bit.ly/2kPSaKV ) Mi zavart a leginkább az otthon dolgozásban? Számomra a home office legrosszabb része az, hogy minden napomat egy zárt térben töltöm, nem érzem az idő múlását és éjszakába nyúlóan dolgozom. Ez eltarthat napokig, hetekig, az idő szalad, feladat feladatot követ, és még ha tartok is egy kis szünetet, vagy együtt vacsorázom a családommal, mindig emészt ez a szörnyű érzés: „Anna, elfelejtetted ezt, meg azt, még meg kell írnod 100 emailt és el kell intézned 200 telefonhívást…” Így egyszerűen nem tudom élvezni a napomat. Mindez persze anyagilag megtérülhet (ami persze nem rossz), viszont ott marad a kérdés: ennyi lenne az élet? Mik voltak a legjobb KAPTÁR pillanataid eddig? Beszéljünk a boldog pillanatokról a KAPTÁRban. Számomra ezekből valamiért mindig rengeteg adódik. A minap például Tamás olyan sütit hozott be, aminél finomabbat még életemben nem kóstoltam! Isteni volt, megettem a doboz felét…:D Vannak olyan napok, amikor mélyen elmerülsz a feladataidban és rájössz, hogy azonnal szükséged van egy ölelésre. Képzeld, itt ezt könnyen megkaphatod és még csak nem is tűnik furcsának! Előfordul, hogy egy péntek este...
KAPTÁR ‘Köszönöm’ Est

KAPTÁR ‘Köszönöm’ Est

  Gyakran megállunk egy-egy pillanatra és elgondolkodunk, miért is vagyunk hálásak, hogyan is keletkezik mindaz, amit annyira szeretnek a tagjaink, az ügyfeleink és sok-sok lelkes követőnk. A KAPTÁR sikerének egyik titka, hogy rendkívüli emberekkel dolgozunk együtt. Olyan sokszor feltűnik, hogy mennyi mindent kapunk tőlük, hogy elhatároztuk, szervezünk egy estet nekik, ahova meghívjuk az összes partnerünket, akik többet tesznek értünk, mint ami elvárható lenne tőlük. Több, mint 50(!) beszállítóval dolgozunk együtt, akik valamilyen rendszerességgel szolgáltatnak nekünk. Vannak azonban közöttük többen is, akik nem csak tisztességesen elvégzik a feladatukat, hanem annál sokkal többet is tesznek értünk: velünk és olykor helyettünk is gondolkodnak, észrevesznek, ötletet adnak, néha még egész meglepő más területen is segítenek bennünket, mint amire szerződtünk velük. A KAPTÁR Köszönöm Est azért jött létre, hogy megvendégeljük Őket, kifejezzük a hálánkat és nagyrabecsülésünket nekik, illetve amiben jók vagyunk: hogy közösséget építsünk belőlük. Zita munkáját minden KAPTÁRos tapasztalja, de ha jól végzi a dolgát inkább keveseknek tűnik fel: ő takarítja a tereinket úgy, mintha a sajátja lenne. Kriszta és Zsuzsi teljes pályán segítenek minket a pénzügyeinkben, stratégiai szinten gondolkodnak együtt velünk, és napi szinten támogatnak minket a könyvelésben, hogy biztonságosan és profin működjön a KAPTÁR. Tamás (nem tudott eljönni az eseményre) a KAPTÁR másik legbizalmibb partnere, ügyvédként nemcsak nagyvállalati szintű jogi keretrendszerbe foglalta a működésünket, de üzleti kérdésekben is gondolkodó társ, alázatos és végtelenül profi szakember. Imre igazi nagyágyú a szakmában, amióta velünk dolgozik, nincs panasz az internet kapcsolatra, minden rendszer makulátlanul működik: dupla kijáratú és szünetmentes tápra épített rendszerünk még áramszünet és szolgáltató kiesés esetén is zökkenőmentesen fut. Emillel, a penge grafikusunkkal nevetés a munka, miközben Emil az arculatunkkal karakteres és...
KAPTÁR arc – Járosi Zsombor

KAPTÁR arc – Járosi Zsombor

Chopin és a Nintendo Zsombor még be sem fejezte az egyetemet, amikor már leigazolta az álommunkahelyek listáján előkelő helyen tanyázó IBM Budapest Lab (leánykori nevén Ustream), ahol most szinte egyszemélyben ő az Engineering Effectiveness részleg, emellett elismert játékfejlesztő. Habár minden arra mutatott, hogy születésétől fogva nyílegyenes út vezet a programozóságig, csak kevésen múlt, hogy most nem egy egészen másfajta klaviatúrán játszik.   Azok közé a gyerekek közé tartoztál, akik már 6 éves korukban tudták, hogy mik lesznek, ha nagyok lesznek? Hát, ha annyira korán nem is, de 11 éves koromban kezdtem játékokat fejleszteni, még a ma már múzeuminak számító MacromediaFlash programmal. Aztán a gimnáziumban már pénzt is kerestem vele, egy kis magyar stúdiónak programoztam pankrátoros játékot. Elég kézenfekvőnek tűnhetett, hogy irány az ELTE vagy a BME. Teljesen. Én egy ideig mégis a Zeneművészeti Egyetemre akartam felvételizni, Előadóművészetszakra. Azt mondják lett volna esélyem, elég tűrhetően zongoráztam. A játékfejlesztéssel szerzett bevételeimet akkoriban azzal tudtam néha kiegészíteni, hogy bárokban, kávézókban játszottam. De ezek azért inkább egyedi esetek voltak. Aztán valaki jobb belátásra térített? Nem igazán kellett, mikor érettségiztem már rég és eléggé biztos voltam benne, hogy az ELTE Programtervező Informatika Szakra jelentkezem. Itt aztán elég nagy előnyt jelentett, hogy már több éves tapasztalatom volt. A szaktársaim is gyakran fordultak hozzám, ha kérdésük volt, vagy el kellett magyarázni valamit. Azt mondják, két kézzel kapkodnak a programozók után. Neked okozott gondot az elhelyezkedés? Tényleg nagy a kereslet a jó programozók iránt, de azért az messze nem mindegy, hol dolgozik azember. De nekem ebben is szerencsém volt. Már az egyetem alatt dolgoztam egy kis cégnél, amikor beajánlottak a Ustreamhez. Behívtak, elbeszélgettünk, és utána kaptam egy jó ajánlatot....