Non-stop produktivitás a KAPTÁRban

Non-stop produktivitás a KAPTÁRban

„Maratonisták vagyunk mi is!”, mondja Dani az egyik közösségi ebédnél, amikor Dóriról, a KAPTÁR alapítójáról kiderül, hogy már 9-szer(!) futott maratont, legutóbb épp Münchenben. Dani coming outjára többen felkapják a fejüket: a kaptárosok sok mindent tudnak egymásról, de arról sejtelmük sem volt, hogy az általa vezetett kreatív ügynökség tagjai mind hosszútávfutók… Nem is azok :) A következő pillanatban Dani elröhögi magát: „Maratonisták vagyunk, csak egy kicsit másképp… Mi meló-maratonokat futunk, méghozzá elég rendszeresen: nagyjából minden leadás vagy prezentáció előtt. Mit csináljunk, a legkreatívabb ötletek valahogy mindig az éjszakai brainstormingokból jönnek ki.” Azzal, hogy időnként – szó szerint – éjt nappallá téve dolgoznak, Daniék koránt sincsenek egyedül. Ha valaki a Bazilika szomszédságában lévő Révay közben jár, az éjszaka közepén vagy akár hajnalban is láthat kaptárosokat, akik épp a laptopjukon írnak, a tárgyalóban brainstormolnak vagy épp egy másik időzónában lévő ügyfelükkel Skype-olnak. A KAPTÁRban ugyanis mindezt éjjel-nappal megtehetik, hiszen minden FIXIE– és – a nemrégiben bevezetett 24 órás extrának köszönhetően – akár FLEXIE-bérlettel is igénybe vehető a közösségi iroda azon szolgáltatása, hogy a tagok bármikor, a nyitvatartási időn túl, hétvégén és akár ünnepnapokon is bemehetnek dolgozni. Ehhez még kulcsra sincs szükségük, elég hozzá az ujjlenyomatuk és/vagy az okostelefonjuk, amelyen fut a megfelelő KAPTÁR app. „Akik nem ismerik a KAPTÁRt, csodálkozva szokták kérdezgetni, hogy nincs-e biztonsági kockázata annak, ha a bérletesek éjjel-nappal, szabadon jöhetnek, mehetnek”, meséli Áron, a közösségi iroda másik alapítója – aki egyelőre szintén csak work-marathonokban utazik :) „A KAPTÁR ujjlenyomatleolvasójának és zártláncú kamerarendszerének köszönhetően azonban a nonstop hozzáférés tökéletes biztonsággal párosul. Arról nem is beszélve, hogy itt nem idegenekről van szó, hanem kaptárosokról, a közösségünk tagjairól. Persze ahhoz, hogy...