KAPTÁR 4.0 – Új üzlettárssal és tőkeemeléssel erősít a világ 5. legjobb közösségi irodája

KAPTÁR 4.0 – Új üzlettárssal és tőkeemeléssel erősít a világ 5. legjobb közösségi irodája

Új szakasz kezdődött a KAPTÁR életében azzal, hogy hazai üzlettárs érkezett a brandtulajdonos magyar cégbe. Dercsényi György a pénzügyi szektorban eltöltött 20 év után csatlakozott magánbefektetőként és társként a start-up vállalkozáshoz, amely immár nemcsak a Forbes nemzetközi kiadásának tavalyi szavazásán a világ 5. legjobb közösségi irodájának választott KAPTÁR Classicot, hanem a KAPTÁR Happening nevű rendezvényteret is üzemelteti a pesti belvárosban. A befektetéssel újabb KAPTÁR közösségi irodák megnyitását készíti elő az immár Pekár Dóra, Levendel Áron, Gyurkovics Tamás és Dercsényi György tulajdonosi összetételű KAPTÁR menedzsment. A pénzügyi szektorban eltöltött évek után milyenek voltak az első benyomásaid a KAPTÁR mindennapjairól? D. Gy.: A KAPTÁR ötvözi a családias hangulatot a nagy szervezetekre jellemző professzionalitással. Amikor először beléptem az irodába, úgy éreztem, itt egy hatalmas baráti társaság dolgozik. A kulisszák mögé pillantva azonban hamar kiderült, hogy a kivételes atmoszférát egy nagyon elkötelezett, vidám és profi csapat munkája alapozza meg. Mit gondolsz, milyen értékeket képvisel a KAPTÁR, mint közösségi iroda az itt dolgozók életében? D. Gy.: A legfontosabb értéknek a közösséget és az inspiráló légkört tartom. Fantasztikus látni, hogy ennyi önálló, kreatív és jókedvű szabadúszó, vállalkozó dolgozik nagy szervezetekre jellemző irodai infrastruktúrát használva, de a közösségi ebéden egymással jókedvűen beszélgetve. Mire alapoztad a döntésed, mikor úgy határoztál, hogy befektetőként csatlakozol a csapathoz? D. Gy.: A vállakozás legfontosabb értékének az erősen kötődő ügyfélkört és a csapat birtokában lévő know-how-t tartom. Emellett természetesen komoly szerepet játszott a döntésemben, hogy a cég pénzügyei stabilak. A KAPTÁR esetében egy pozitív cash-flow-val működő, nyereséges válallkozásról van szó, amelynek minden adottság rendelkezésére áll a további dinamikus fejlődéshez. Mostanra milyen gyakran kell elmagyaráznod a “coworking” fogalmát? :) D. Gy.: Ritkábban, mint...