Akármikor azt mondtam valakinek, hogy Ghánából származom, annyira izgatottan kiáltottak fel, “Óóóóó Ghánaaaaa”, és aztán a következő másodpercekben fülsüketítő csend követte. Szerencsésebb napokon a nemzeti labdarúgó csapatunkról kérdeznek, és arról, hogy kijutottak-e a világkupára idén, és ilyenkor azt tudom nekik mondani, hogy ‘Nem’, és kifejezhetem, hogy ez mennyire szomorú, tekintettel arra a tényre, hogy mi voltunk az egyetlen afrikai ország, amely 2010-ben a negyeddöntőig jutott.

Amikor Matild mesélt nekem a Fun Factory-ról, már önmagában az ötlet miatt izgatott voltam, és aztán néhány héttel ezelőtt azt javasolta, hogy ezúttal az én országom, Ghána legyen a témája. Vegyes érzelmeim voltak ezzel kapcsolatban. Ha jól megy, ha elég jó lesz, ha elég hatásos lesz, mert persze meg kellett ragadnom ezt a 15 perces lehetőséget arra, hogy minél többet taníthassak Ghánáról, igaz!?

Felhívtam a legjobb barátomat Ghána-ban, hogy segítsen emlékeznem néhány ghánai játékra, és  ő a “pimpinaa” -val jött elő (meg kell mondanom, jó féle játék), de túl hosszú bármi olyasmihez, ami negyed óráig tart. Szóval itt vagyok azon a hétvégén, és még mindig nincs előttem semmi játék, aztán hirtelen bummm! eszembe jutott az AMPE… ez egy olyan játék, amit minden ghánai játszott már legalább egyszer életében, de azt gondoltam, hogy ez egy láblökős játék, és a Happening teremben nem tudunk ugrálni (ne felejtsük el, hogy van alattunk egy üzlet), így nyilván a kezünket kell használnunk (ami szintén jól működne).

Gyors előrepörgetés csütörtökre, a Fun Factory napra…. yaaaay! Délután 4 óra volt, eljött az ideje a ‘Helló, a nevem Effe és Ghánából érkeztem’ pillanatnak, és annak, hogy utána egy rövid Youtube videóval folytassam, amely megmutatta, hogyan is kell az Ampe játékot játszani. Megnéztük, részletesebben elmagyaráztam, és rövid idő alatt sikeresen eljátszottuk.  Úgy értem, a játékosok átlagos ‘Nem tudom, melyik kezemet mondtam elsőnek (ugyanaz, vagy az ellenkező)’ összezavart állapota után … elég vicces, hogy még én is megkérdeztem. Mindegyik résztvevővel játszottunk egy kört, és végül is úgy gondolom, hogy Dávid, Ariele és Mate nagyon jóknak bizonyultak… izgatottan láttam az örömöt, hogy mindannyian részt vettünk benne, és megpróbáltuk elolvasni, hogy melyik kezet fogta ki az ellenfél.

Eljött az idő, hogy megtudjuk, ki a mi két lábon járó enciklopédiánk… kis tények és hazugságok vagy téveszmék lettek megadva Ghánáról, és meg kellett állapítaniuk, hogy igazak vagy hamisak. Izgalmas volt megtudni, hogy a résztvevők mennyit tudnak Ghánáról vagy az egy egész afrikai kontinensről… a legviccesebb dolog az volt, hogy egyesek megpróbáltak túljárni az eszemen a válaszadás során (micsoda merész módja annak, hogy megpróbáljunk nyerni egy csokoládét, nem? ) …. Végül Ágnes, Ariele és Mate jöttek fel a csúcsra. És megdöbbentem???

Az utolsó feladat, a 2-4-6-1-1 tenyérösszeütős játék, amely meglehetősen gyors volt és a koncentrációra és a sebesség megtartására fókuszált; el kellett tapsolnunk az említett számok számát és ahogy folytatjuk, egyre gyorsabbnak lenni benne: a lassabbak kiesnek a vonal mentén. Mindenki kiesik. Ariele és én voltunk az utolsó katonák, akik még álltak a végén… Meg kell mondanom, Ariele volt a legghánaibb nő a nap folyamán, és még ha nem is eszik tejterméket a Kingsbite Ghánai Csokoládéja még mindig várja.

Nagyszerű volt részt venni az első Fun Factory-ban mióta elkezdtem itt dolgozni. Ami még ennél is jobb, hogy lehetőséget kaptam arra, hogy 15 perc alatt a saját módomon elhozzam Ghánát a magyaroknak, és az összes többi embernek. Egyébként remélem tudod, hogy a Ghána nemzeti nyelve nem a ghánai. :)

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Havonta küldünk neked egy levelet az éppen aktuális programokról és híreinkről.

Köszönjük! Sikeresen feliratkoztál