KAPTÁR arcok – Daniel Marlin

KAPTÁR arcok – Daniel Marlin

Ismerkedjetek meg egyik új közösségi tagunkkal. Daniel Marlin digitális nomádként érkezett hozzánk Fokvárosból, Dél Afrikából. Szenvedélye az írás, több cikke is jelent már meg olyan magazinokban, mint a Forbes, vagy a Huffington Post. A KAPTÁR kényelmes közelségben volt a kerületemhez, és brilliáns értékelései voltak a Google-on. A csapat nagy vendégszeretettel fogadott az első látogatásom során, és ezután tudtam, hogy ez egy olyan atmoszféra lesz, ahol imádni fogok dolgozni – szóval maradtam. 🔸 Legnagyobb mérföldkövek az életedben? 2015-ben kapott el az írás iránti szeretet.  Mindig is megvolt bennem a készség, hogy az írással tanítsam és inspiráljam az embereket. Így néhány évvel ezelőtt eldöntöttem, hogy dokumentálom és megosztom a saját leckéimet. Az elmúlt három évben az üzletről és digitális marketingről szóló cikkeim megjelentek a Forbesban, az Enterpreneur Magazine-nál és a Huffington Postban. Nagyon büszke vagyok erre a teljesítményre, mert ki kellett tartanom 13 hónapnyi elutasító levélen keresztül, mire elértem az álmomat, hogy a munkám több nagy kiadónál is megjelenjen. 🔸 Mi a legfontosabb élettapasztalatod, mióta vállalkozó/szabadúszó lettél? Magadnak dolgozni a legnagyobb szabadság. Megadja neked a lehetőséget, hogy a köré építsd fel az életedet, ami igazán fontos számodra, és végső soron megtaláld az egyensúlyt a munkád és a hétköznapjaid között. 🔸 Mik voltak a legviccesebb/legjobb pillanataid a KAPTÁRban? Figyelni, ahogy egy gyönyörű vihar beéri az egyik tetőtéri bárt a régi városrészben. Nagyon drámai...
KAPTÁR arcok – Matt Peck

KAPTÁR arcok – Matt Peck

Ismerjétek meg Matt-et, aki a KAPTÁRban dolgozik, és élvezi a mindennapokat. 🔸 Miért választottad a KAPTÁRt? A KAPTÁR ajánlásai időről-időre előjöttek a csoportokban, amikor elkezdtem coworking irodákat keresni Budapesten. Az a hely, ami ilyen szintű lojalitásra inspirálja az embereket, csak jó lehet! Első nap bejelentkeztem, mely döntésemmel azóta is elégedett vagyok.   🔸 Mi a legfontosabb élettapasztalatod, mióta vállalkozó/szabadúszó lettél? Nem szabadúszó vagyok, hanem weboldalaknak és szolgáltatásoknak segítek a jelenlegi pozíciómban. Úgy hiszem, a kulcs az, hogy hamar kiadom és többször ismétlem. Időben visszajelzést kapni arról, hogy mi működik, és mi nem, felbecsülhetetlen ahhoz, hogy sikeres terméket hozz létre! Amennyi időt késlekedéssel töltesz, annyival később kapod meg a szükséges visszajelzéseket.   🔸 Hogy lehet a leggyorsabban elrontani egy vállalkozást? Nem hallgatsz a vásárlóidra. Nem újítasz. Nem figyeled a pénzforgalmad változásait. Felesleges munkafolyamatokkal, melyek nem juttatnak előbbre.   Olyan emberek alkalmazásával, akik nem passzolnak a csapatba.   🔸 Mi a legizgalmasabb számodra új kihívásokban? A lehetőség, hogy tanuljak, új magasságokat érjek el és reménykedni, hogy valami jót...
KAPTÁR arcok – Kardos Bálint

KAPTÁR arcok – Kardos Bálint

Bálint egy multinál kezdte, majd váltott, így most szabadúszóként a KAPTÁRban menedzseli a mindennapi munkáját, és élvezi a sok izgalmas ember társaságát. :) Hasonlóan minden klasszikus, Y Generációs fiatalhoz, én is a számítógép előtt nőttem fel, okostelefonnal a kezemben – így elég kézenfekvő volt, hogy az online világban fogok karriert építeni. Jelenleg Instagram Growth Marketinggel és Social Copywritinggal foglalkozom – abban segítek az ügyfeleimnek, hogy miként monetizálhatják az Instagram profiljukat a storytelling és a content marketing segítségével.  sd Extrovertált macskabarát lévén nagyon élvezem az itt élő izgalmas és egyedi emberek társaságát. Ezen felül a barátaim ittléte illetve a CatCafe közelsége is döntő szerepet játszott abban, hogy most Kaptárlakó vagyok. :)  sd 🔸 Mi a legjobb része a munkádnak? Legjobban a szabadságot élvezem – én döntöm el, hogy kivel, mennyiért és milyen keretek között dolgozom. Nem vagyok sem időbeosztáshoz, sem helyhez kötve.   sd 🔸 Mi zavart leginkább az otthon dolgozásban? Otthon nagyon összefolyt minden. Egyedül voltam, ugyanabban a térben egész nap és ez eléggé elszeparált a külvilágtól. Elég erősen szociális beállítottságú vagyok, így nem is bírtam ezt sokáig…    sd 🔸 Mi a legizgalmasabb számodra az új kihívásokban? Én több év multis háttérrel kezdtem bele ebbe az egészbe, és ott eléggé pontosan meghatározták, hogy mit mikor kell csinálnom. Bár a jelenlegi szabadság, amit a munkámnak köszönhetően megélek, nagyon tetszik és elképesztően szeretem is, de nagy kihívás kitalálni, hogy miképp tudom a saját időmet a lehető legoptimálisabban...
Member’s Choice Awards Winner 2018

Member’s Choice Awards Winner 2018

Scroll down for English version   Ismét nemzetközi díjat kapott a KAPTÁR közösségi iroda! Azt követően, hogy 2016-ban az amerikai Forbes magazin által publikált listán a világ 5. legjobb coworking irodájának bizonyult, a KAPTÁR közösségi iroda idén újabb nemzetközi elismerésben részesült. A világ legnagyobb, több mint 5000 közösségi irodát tömörítő szervezetének, a Coworkernek a szavazásán a magyar és külföldi coworkerek, freelancerek és digitális nomádok a KAPTÁRt választották Magyarország legjobb közösségi irodájának.   A verseny győztesei azon közösségi irodák közül kerültek ki, amelyek az elmúlt év ezernél is több nemzetközi review-ja, szavazata és pozitív felhasználói visszajelzése alapján szolgáltatási területükön a legjobbnak bizonyultak.   Hat évvel ezelőtt, amikor a KAPTÁRt alapítottuk, mi voltunk az ország második közösségi irodája. Akkor még azt is meg kellett magyarázni a hozzánk betérőknek, hogy mi az a coworking… Mára nagyot fejlődött a piac, sok a versenytársunk. Ez azonban csak még értékesebbé teszi a számunkra a Coworker Members’ Choice Award-ját. Ez ugyanis azt mutatja, hogy hat éve folyamatosan az élmezőnyben tudtunk maradni!   A KAPTÁR közösségi iroda sokat tesz azért, hogy piacvezető szerepét megőrizze. A KAPTÁR Happening néven tavaly új rendezvényteret nyitottak, illetve a hagyományos, hot deskes coworking munkaállomások mellett az ún. FIXIE helyeket is biztosítunk azoknak a freelancereknek, startupoknak és kisebb vállalkozásoknak, amelyek a szabadságot és személyre, cégre szabott saját tér előnyeit szeretnék kombinálni.   A KAPTÁRnak ezt a tulajdonságát méltatta a díjról szólva Leanne Beesley, a Coworker ügyvezető igazgatója is. „A Members’ Choice Award idei díjazottjai, így a budapesti KAPTÁR is olyan coworking irodák, amelyek egyszerre tudnak inspiráló környezetet és közösséget biztosítani a tagjaiknak, legyen szó szabadúszókról vagy növekedési fázisban lévő vállalkozásokról”, mondta a cégvezető....
KAPTÁR arcok – Marton Kati

KAPTÁR arcok – Marton Kati

Marton Kati, az egyik új KAPTÁR-lakó stílustanácsadással és színtanácsadással foglalkozik. Kideríti, hogy szabad-e barnát és feketét viselned, vagy öregítenek-e ezek a színek.  Megnézi, hogy a pasztell vagy élénk árnyalatokban ragyog-e az arcod. Nagyító alá teszem a ruhásszekrényed tartalmát és szelektálok.  Csak az marad, ami itt és most Téged fejez ki: illik a személyiségedhez, a munkádhoz és az életmódodhoz. Ideje végre megszabadulni a szalagavatós ruhától / ballagási öltönytől. Vérátömlesztést adok a stílusodnak, vagyis egy közös shopping-túrán együtt szerezzük be az új darabokat plázában vagy turkálóban. 🔸 Mi a legjobb része a munkádnak? Amikor egy másodpercnyi döbbenet után látom, hogy kivirul az ügyfél arca és azt mondja: „ezt soha nem próbáltam volna fel magamtól, de így felvéve tetszik. 🔸 Legfontosabb élettapasztalat, mióta vállalkozó/szabadúszó lettél? Hogy otthon macinaciban, a konyhában ülve nem lehet a stílusról hiteles blogbejegyzést írni. … 🔸 Legviccesebb pillanat eddig a KAPTÁRban: Az egyik szerdai közös ebéd volt, ahol csupa számomra ismeretlen Kaptár-arc vett részt és játékból megpróbáltuk kitalálni, hogy ki milyen tulajdonságokkal rendelkezik.  Én például nem is titkolhatnám, hogy naplót írok....